ValóVilág10 powered by Big Brother – „Megindult a végjáték”

A Párbaj reggelén Fru és Merci számba vették, hogy szerintük ki kire teszi majd a jelét a következő Kiválasztáson. Aztán a villalakók elhatározták, hogy kitisztítják a jakuzzit, katasztrófahelyzet alakult ki, végül míg Virág vécén volt, Moh meggondolatlanul bement a fürdőbe zuhanyozni. Amit ezután Danitól kapott, azt nem tette zsebre. Egyébként a játékosok napok óta panaszkodnak, […]

Tovább olvasom

A ValóVilág10 powered by Big Brother hatodik Párbaján Fru és Vivi szócsatájától volt hangos a stúdió

A ValóVilág10 powered by Big Brother hatodik Párbaján a kiválasztott, Vivi és kihívottja, Fru csapott össze, a nézők pedig ismét döntöttek! Az RTL24 applikáción keresztül leadott 168.125 szavazat alapján, mely a második legtöbb a jubileumi széria történetében, Vivi zsebelte be a voksok 64,87 százalékát, míg Fru mindössze 35.13 százaléknyi szavazatot tudott gyűjteni, így a szolnoki […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother – VV Fru szerint VV Vivi hazug, kétszínű és hiteltelen

A párbajozók lehetőséget kaptak arra, hogy videóüzenetet készítsenek, aztán egy óriási műszájat vettek fel, és egymás nevében mondtak beszédet. A villalakók apait-anyait beleadtak, hogy támogatott párbajozójuk visszatérhessen a Villába. Nagyszabású paródia est a Villából: a villalakók egymás bőrébe bújva készítették ki egymást. Vivinek egyébként Merci okozott csalódást, Fru pedig Dani támogatására számított volna.   A […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother – VV Fru mögé csak egyvalaki állt be

Bálint szerint Virág szex közben nincs tekintettel a többi villalakóra, a lány megpróbálta tisztázni a szóban forgó kellemetlenséget Danival, ám csúnya összeveszés lett a vége lett. Közben elérkezett a végső kihívás, a feladat teljesítése közben a hányinger kerülgette a játékosokat, ám végül hatalmas volt az örömük! És ha már Kihívás, akkor a játékosoknak állást kellett […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother: VV Vivi kihívta párbaj-ellenfelét

A ValóVilág10 powered by Big Brother hatodik Kiválasztásán Vivire került a zöld kendő, kihívottja Fru lett. A szavazás már tart, a döntés, mint mindig, most is a nézők kezében van, hogy ki nyerje meg a 36 millió forintot, amivel egy játékos élete örökre megváltozik! Aktivitásuknak köszönhetően a negyedik Párbaj során az RTL24 applikáción keresztül rekordszámú, […]

Tovább olvasom

VV10pbBB – VV Bálint megkedvelte VV Frut?

Bár Merci és Virág megpróbálta elrendezni a közöttük lévő konfliktust, végül semmi jó sem sült ki belőle. Aztán Bálint és Robi összedugták a fejüket és megosztották egymással Fruról alkotott véleményüket. Zsolt gazda pedig ismét feladta a leckét a játékosoknak, akiknek egy magaságyást kellett építeniük. Végül míg Moh és Robi a kertben tevékenykedtek, a többiek kukoricát […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother: disznóságok a Villában

Egy ártatlan TikTok challenge elég volt ahhoz, hogy Vivi kibukjon, és azonnal Danihoz rohanjon, aki egyébként később elindított egy olyan lavinát, aminek az lett a következménye, hogy Merci és Virág keményen egymásnak estek. A Nagy Testvér aztán felajánlotta a játékosoknak, hogy eldönthetik, egyéni büntetést kapjon Moh, így visszakaphatják a meleg vizet, avagy kitartanak a villatársuk […]

Tovább olvasom

ValóVilág10 powered by Big Brother – VV Vivi: „Tuti, hogy ez az én Párbajom lesz!”

Vivi nehéz időszakon van túl, és úgy érzi, a Kiválasztáson mindenki rá fogja tenni a jelét, az ezzel kapcsolatos érzéseit pedig Robival osztotta meg. Dani telefonon válthatott pár szót az édesapjával, Renátó elvesztése után pedig Fru teljesen magára maradt a Villában. A villalakók szembesültek azzal, hogy milyen következményei vannak annak, ha jéghideg vízben kell fürdeniük […]

Tovább olvasom

VV10pbBB – Kollektív büntetést kaptak Moh miatt a villalakók

A villalakók örömmel fogadták a relaxációs programot, ahol elmerenghettek az élet nagy dolgain, de a jógaóra némileg kifogott rajtuk. A zeneóra végén megtudták, hogy másnap koncertezni fognak! A játékosok búcsút vettek az angoltanártól, az ökoórán pedig szavazniuk kellett a szelektív hulladékgyűjtésről, ami hamar feszültséget generált… A káromkodások és a súlyok nélküli járkálás miatt Moh-ra pedig […]

Tovább olvasom

A Keresztanyu ismét a nézettségi toplista élén

Az év második hetében is az RTL Klub Keresztanyu című filmsorozata volt a hét legnézettebb műsora a fő kereskedelmi célcsoportban főműsoridőben.   A 18-49 éves korcsoportban ezen a héten is a legnézettebb műsor a Keresztanyu, amelynek a keddi epizódja vitte a hetet (17,4% SHR), a TOP10 legnézettebb műsorból pedig további hét (négy Keresztanyu-epizód, két Híradó, […]

Tovább olvasom