Vesztegetéssel gyanúsítanak két ügyvédet és egyikük védencét

Hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadása miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki két ügyvédet és egyikük védencét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.   Azt írták, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága előtt költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfi terhelő vallomást […]

Tovább olvasom

Ügyvédi marketing témájú podcast indult

A műsort a jogi kommunikációval foglalkozó Pro/Lawyer Consulting készíti elsősorban ügyvédek és fiatal jogászok számára. A podcast célja, hogy bemutassa az ügyvédi marketing és PR szerepét, eszközeinek tudatos és eredményes használatát, ügyvédekkel és más szakértőkkel beszélgetve, valódi példákon keresztül.   Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az ügyvédek nem élhetnek a marketingkommunikáció eszközeivel, ez azonban […]

Tovább olvasom

Hogyan hatott az ügyvédekre a veszélyhelyzet?

Számos iparág mellett az ügyvédi szolgáltatásokat sem hagyta érintetlenül a koronavírus és a hozzá kapcsolódó gazdasági lassulás. Most kiderül, mennyire érintette súlyosan a jogi szektort az utóbbi két hónap.  Cikkünk szerzője dr. Bende Máté, a Pro/Lawyer Consulting ügyvezetője.    Több mint 1000 magyar jogász töltötte ki azt az online, anonim kérdőívet, melyet a jogi és […]

Tovább olvasom

Hogyan választunk ügyvédet?

Ügyvédet választani nem egyszerű feladat, hiába praktizál Magyarországon 10 ezernél is több aktív ügyvéd. Ilyenkor nemcsak egy szolgáltatást választunk, hanem életünk egy fontos részét bízzuk egy szakértőre, legyen szó lakásvásárlásról, cégalapításról vagy családjogi ügyről. De hogyan választjuk ki a megfelelő szakembert a feladatra? A jogi kommunikációval és ügyvédi marketinggel foglalkozó Pro/Lawyer Consulting arra volt kíváncsi, […]

Tovább olvasom