Generációk kedvenc rajzfilmje tér vissza új évaddal a Minimaxra

Az „Egyszer volt, hol nem volt…” sorozat a mai szülők számára ismerős lehet, hisz már több mint negyven éve szórakoztatva tanítja a gyerekeket. A most debütáló, legújabb évad a bennünket körülvevő tárgyakról szól és hasznos információval gazdagítja a kicsik ismereteit.   A történetmesélő szerepében most is a talpig szakállas Mester áll, aki a többi bájos […]

Tovább olvasom

Az akolitus lesz az első olyan sorozat, amely kilép a Skywalker-érából

Közel száz évvel, a 2001-ben bemutatott Baljós árnyak című film cselekménye előtt járunk, a Galaktikus Köztársaság fénykorában, amikor a jedi rend még erős, de a háttérben már érezhető a sötét erők jelenléte. Ezzel tehát Az akolitus lesz az első olyan sorozat, mely kilép a Skywalker-érából és semmilyen módon nem kapcsolódik a klasszikus filmekhez. Mindez sokkal […]

Tovább olvasom

Egymilliárd eurót hozott az évszázad csalása

A 2008-as szén-dioxid kvóta kereskedelemmel összefüggő áfacsalással a becslések szerint, több mint egymilliárd eurót sikkasztott egy három főből álló bűnbanda. Az évszázad csalása című 12 részes sorozat megmutatja, mi történik, amikor a „kaszinókapitalizmus” frontálisan ütközik a politikával és amikor az emberi szenvedélyek messze túlmutatnak az egyszerű kapzsiságon. Valós eseményeken alapuló bűnügyi thriller a Direct One […]

Tovább olvasom

Lerántják a leplet a divat legrejtélyesebb tervezőjének, Karl Lagerfeldnek az életéről

Nagy feltűnést keltett a „Croisette” híres lépcsőjén a cannes-i sorozatfesztivál ideje alatt az a csapat, aki megvalósította a „Becoming Karl Lagerfeld” című, eredeti francia sorozatot, amely kizárólag a Disney+-on lesz elérhető június 7-től.   Blondie „Heart of Glass” című dala adta meg a fényűző hangulatot, amikor a nemzetközi színészek bevonultak a szőnyegre. A híres tervezőt […]

Tovább olvasom

Így képzelik el a magyarok a jövőt egy kutatás szerint

Az utóbbi években egyre több szó esik világunk jövőjéről, legyen szó a klímakérdésről, állatfajok eltűnéséről a természeti erőforrások csökkenéséről, vagy éppen a mesterséges intelligencia elterjedéséről. Ezek a változások aggodalomra adnak okot, így nem csoda, hogy az emberek nagy része nem tekint túl optimistán a jövőbe.   A National Geographic legújabb országos reprezentatív felméréséből – melyet […]

Tovább olvasom

Megérkezett az első előzetes a Colin Farrell főszereplésével készült Batman spin-off sorozathoz

A Max közzétette a Warner Bros. Television és a DC Studios gyártásában készülő, idén ősszel debütáló sorozat, a Pingvin új teaserét.   A DC Studios nyolc epizódból álló drámasorozatának főszereplője a Colin Farrell által alakított Oz Cobb (azaz „a Pingvin”) lesz. A széria a Batman című nagyszabású bűnügyi saga történetét folytatja, amelyet Matt Reeves filmrendező […]

Tovább olvasom

Június 17-én indul a Sárkányok háza második évada

Francesca Orsi, az HBO tartalmakért, drámasorozatokért és filmekért felelős vezetője március 21-én, csütörtökön a franciaországi Lille-ben megrendezett Series Mania rendezvényen, a WBD bejelentésének részeként bemutatta az HBO első „párbajozó” előzeteseit, amely bemutatja a Sárkányok háza két háza, a Targaryen (Fekete) és a Hightower (Zöld) között húzódó ellentéteket.   A bejelentés során arról is hírt adtak, […]

Tovább olvasom

Áprilisban új true crime sorozat érkezik az ID csatornára

Az Investigation Discovery (ID) új részleteket mutatott be hamarosan induló műsorából, a Csend a forgatáson – A gyerektévé sötét oldala című dokusorozatból.   A közzétett felvételek tanúsága szerint a Nickelodeon egykori sztárja, Drake Bell most először beszél nyilvánosan azokról a bántalmazásokról, amelyet Brian Peck által szenvedett el. Pecket, aki a forgatáson szövegmondást és artikulációt tanított […]

Tovább olvasom

Ők nyerhetik 2024-ben a Televíziós Újságírók Díját

Tizennégy kategóriában versengenek idén a tavalyi év legkiválóbb szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei a Televíziós Újságírók Díjáért. A szakújságírókból álló zsűri a díjátadó gála előtt ezúttal is sajtóközleményben teszi közzé a kategóriánkénti legjobb három tévés személy vagy produkció nevét. 2023 „Legjobb női műsorvezetője” lehet D. Tóth Kriszta, Lékai-Kiss Ramóna vagy Ördög Nóra, „Legjobb férfi műsorvezetője” Árpa […]

Tovább olvasom

Március 27-én adják  át a Televíziós Újságírók Díját

Idén újra összegyűlnek a televíziós szakma képviselői, hogy ünnepélyes díjátadó gálaesten ünnepeljék az elmúlt év kiemelkedő televíziós teljesítményeit. Március 27-én a Budapest Music Centerben tizennégy kategóriában adják át a Televíziós Újságírók Díját, amelyet a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélnek oda a 2023-ban képernyőre került szórakoztató műfajú televíziós műsorok és személyiségek legjobbjainak. […]

Tovább olvasom