A Positive Adamsky csapata képviseli Magyarországot a Next Generation pr-versenyen

Második alkalommal szervezte meg a Magyar PR Szövetség, az ICCO (Nemzetközi Kommunikációs Tanácsadó Szervezet) által meghirdetett globális pr-verseny előselejtezőjét, amelyre bármely 35 év alatti pr-szakember jelentkezhetett. A legjobbnak a Positive Adamsky csapata, Gesztesi Anna és Kanicsár Ádám bizonyultak.   13 csapat indult az előselejtezőn, akik reggel, online formában ismerték meg a briefet, majd délután személyesen […]

Tovább olvasom

Fontos jobban felmérni a páciensek igényeit

A Marketing Summit rendezvényen debütált a Positive Adamsky marketingügynökség új tagügynöksége, a Positive Health & Care, egy tematikus egészségügyi konferencia szervezésével, ahol több nézőpontból járták körbe az egészségügyi márkaépítést, az ügyfélélmény-tervezést és az innovációkat.   „A pozitív élmény fél gyógyulás, a gyógyulás pedig többek közt a megértésen és az együttműködésen keresztül valósul meg. Nehéz élményként […]

Tovább olvasom

Készül a legjobb brand és trade marketing managereket elismerő lista

Pár napja nyílt meg az ajánlási lehetőség, de már több mint negyven specialistát jelöltek arra a listára, amely a legjobb hazai brand és trade marketing managereket rangsorolja. Két reklámszakember – Vaszary Ádám és Nagy Márton – fejéből pattant ki az ötlet, de széles ágazati összefogásban valósul meg a Signature 40, amely a senior döntéshozói szint […]

Tovább olvasom

Erősít a Positive Adamsky

A dinamikusan változó egészségügyi piac új kihívásokat és lehetőségeket jelent a szolgáltatóknak és az azokat támogató ügynökségeknek is. A Positive Adamsky ezért döntött úgy, hogy egészségügyi marketingre szakosodott ügynökség akvizíciójával teszi teljes körűvé az egészség- és egészségügyi marketing szolgáltatásait.   Több mint tizenkét éve sikeresen működő, egészségügyi marketingre specializálódott, értékes hazai és nemzetközi tapasztalattal és […]

Tovább olvasom

Továbbra is a Positive Adamsky-val dolgozik együtt az Indotek Group

Az Indotek és a Positive Adamsky együttműködése még a pandémia előtt, 2020-ban indult, de rövid időn belül nehéz pályára került, hiszen a járványügyi korlátozások miatt a bevásárlóközpontok is hosszú ideig zárva tartottak. A 2021 év végén kiírt tender alapvető célja az ügynökségi piac megmozgatása volt, a legmegfelelőbb ügynökségi támogatás elérése érdekében.   A többek közt […]

Tovább olvasom

Különleges képregény és kiállítás mutatja be az IBD-betegek életét

Évente 28 napot tölt el egy IBD-s beteg megfelelő kezelés nélkül a vécén: a gyulladásos bélbetegségek Magyarországon is több tízezer ember életét nehezítik meg. A témára egy tabudöntögető kampánnyal hívta fel a figyelmet a Bristol Myers Squibb gyógyszercég és a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete, ennek részeként három várost bejáró képregény-kiállítás indult útjára. A kampány a […]

Tovább olvasom

Fémszerkezetekből hangszerek, épületekből zene

Szokatlan megoldással mutatja be a tevékenységét és segíti a külpiaci terjeszkedését a KÉSZ Metaltech építőipari cég. A vállalat olyan ikonikus épületek munkálataiban vett részt a fém- és acélszerkezetek kivitelezőjeként, mint a tavaly megújult Hungexpo épülete, a Puskás Aréna, az Agora, a Pillar Irodaház vagy a jelenleg is épülő Nemzeti Atlétikai Stadion.   A Positive Adamsky […]

Tovább olvasom

A Positive Adamsky-t választotta ügynökségi partneréül a Helia-D

Hazánk egyik legnagyobb múltú kozmetikai márkája a Positive Adamsky ügynökségi csoport pr és social tagügynökségével működik együtt 2022 januárjától.   Budaházy Péter ügyvezető igazgató szerint a Helia-D hazai értékesítése és exportja még a járványhelyzet ellenére is dinamikusan nő, ráadásul a 2022-es évnek számos újítással vágnak neki, ami mind az arculatot, mind a termékpalettát érinti. „Bővítjük […]

Tovább olvasom

A Positive Adamsky-val vált foodpandára a NetPincér

Meghívásos tenderen választotta ki a Positive Adamsky-t a Delivery Hero Hungary a foodpanda őszi bevezető kampányának megtervezésére és lebonyolítására. A NetPincérből foodpandává alakult márka integrált kampányának szerves részét képező reklámfilmet a cég futárpartnereivel forgatták, így a szereplők bármikor bekopogtathat a foodpanda rendelők ajtaján is.   Szeptember elején robbant a hír, hogy a NetPincérből hamarosan foodpanda […]

Tovább olvasom

Ütős szakmai tartalom és ünnepi élmény találkozott a 31. Marketing Summiton

A támogató és együttműködő partnerek páratlan összefogásának köszönhetően igazi szakmai csúcstalálkozó volt az idei Marketing Summit,  ahol közel 100 előadó közreműködésével mutatták be a marketing gazdaságot motorizáló szerepeit. Az eseményt több mint 500 szakember részvételével múlt hét csütörtökön, szeptember 16-án szervezték a festői szépségű Haris Parkban. A marketing gazdaságot átszövő szerepein túl az eseményen posztumusz […]

Tovább olvasom