Több női vezetőre van szükség Magyarországon

A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére, ezért 2022. március 8.-án, immáron második alkalommal hirdeti meg az InStyle-al közösen a “Legyen Divat a Női Vezető!” kampányát.    A program megálmodói a két év alatt bemutatott, összesen nyolcvan hiteles női vezető szakmai sikerein keresztül kívánnak pozitív, követendő példát mutatni, […]

Tovább olvasom

Tíz munkavállalóból négy nő a világ egyik legnagyobb tech vállalatánál

A Hisense kínai központjában több mint 40 százalékos a női dolgozók aránya, amellyel a cég a globális női munkaerő-átlag feletti arányt tudhat magáénak.   A Világgazdasági Fórum 2021-es Globális Nemek Közötti Szakadék Jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség több mint 135,6 évnyi távolságra van. A probléma kezelése érdekében az idei Nemzetközi Nőnap tematikája a „Nemek […]

Tovább olvasom

Így túráznak a magyar nők

A magyar nők közel fele rendszeresen, legalább néhány havonta túrázással tölti a szabadidejét – derül ki a Fjällräven női túrázási szokásokat vizsgáló kutatásából. A legtöbben barátaik és családtagjaik körében járják a természetet, minden tizedik hölgy viszont egyedül vág neki a vadon felfedezésének.   Látványosan nőtt az elmúlt években a természetjárás népszerűsége Magyarországon, de mostanáig kevés […]

Tovább olvasom

Javul a vállalatoknál a vezető pozícióban lévő női munkavállalók aránya

Az energiaszektor vezető vállalata és a legjobb európai gyakorlatokkal bíró társaság lett a Schneider Electric a férfiak és nők munkahelyi egyenlőségét vizsgáló európai jelentésben, a GDI indexben. A társaság ráadásul az európai nagyvállalatok között az első húsz, Franciaországban pedig az első öt között végzett a rangsorban. A hazai érdekeltségeknél is kiemelt figyelemmel kezelik a nemek […]

Tovább olvasom

Új online platformmal jelentkezett a Central Médiacsoport!

Az online térben is beerősít a Story magazin! A Central Médiacsoport piacvezető sztáros hetilapja elindította a story.hu-t, amely az olvasók körében is népszerű kiadvány lapszámainak tartalmát egészíti ki még több izgalmas fotóval és videós tartalommal, illetve a belföldi és külföldi celebritások életét bemutató legfrissebb, naprakész hírekkel.   A Central Médiacsoport egyik legsikeresebb márkája, a Story […]

Tovább olvasom

Karikó Kataliné a L’Oréal-UNESCO A nőkért és a tudományért nemzetközi díja

A világ öt régiójának legkiemelkedőbb kutatónőit díjazta a L’Oréal és az UNESCO Párizsban, ahol a nemzetközi „A nőkért és a tudományért” elismerést Karikó Katalin észak-amerikai színekben kapta meg. Idén a 358 jelölésből 59 került a szakmai zsűri elé, közülük választották ki a magyar és másik 4 kutatónő kivételes munkáját és eredményeit.   Kihívások, amelyeken kivételes […]

Tovább olvasom

Megújult a print közönségmérés

2021-től a Nemzeti Olvasottságkutatás (NOK) módszertana megújult, egy globális médiakutatási termékhez,  a Célcsoport Index Kutatáshoz (TGI) csatlakozott, amelynek keretében önkitöltős kérdőív segítségével kaphatunk képet az olvasottsági adatok és trendek alakulásáról évi 20.000-es nagyságú, 15-75 éves lakossági minta alkalmazásával.   A kutatást továbbra is Kantar Hoffmann – M-Meter kutatói konzorcium végzi, a modern tartalomfogyasztási követelményeknek megfelelően hibrid módszertant alkalmazva (panel és […]

Tovább olvasom

Menpowering: konferencián vizsgálták a férfiakat

Mivel tudjuk fenntartani a férfiak figyelmét a multimédiás térben? Létezik-e egyáltalán férfias tartalomfogyasztás és kifejezetten csak rájuk fókuszáló tartalomgyártás? Többek között a fentiekre keresték a válaszokat a Central Médiacsoport férfi tematikájú konferenciájának előadói. A Central Insights Menpowering elnevezésű rendezvényen a gendersztereotípiák is szóba kerültek, de kiderült például, hogy véleményvezérként mit gondolnak a kiadó férfi videós […]

Tovább olvasom

Lakástakarék: külföldön fektethetnek be a magyarok

A parlament különleges eljárásban megszavazta a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának megszüntetését. Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője szerint sokan befektetésre használták az ltp-t, hisz 30 százalék vissza nem térítendő állami támogatás kiemelkedőnek számított. A kormánypárti törvénymódosítási előterjesztés szerint húsz éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálta eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami […]

Tovább olvasom

Nők a reggelizőasztalnál – másképp

A tematikus Power Breakfast-eken havonta egy alkalommal női vezetők gyűlnek össze új üzleti lehetőségek felkutatása és egy-egy érdekes téma megvitatása céljából. Rendhagyó eseménysorozat indult június végén a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) keretén belül. Június 26-án reggel nyolcasztalnyi női vezető gyűlt össze egy óbudai sushi bárban, hogy egy reggeli felett beszélgethessenek, és új üzleteket köthessenek egymással. A Power […]

Tovább olvasom