Átalakította a járvány az ügyfélszolgálatokat

Már sokszor lehetett olvasni a március óta Magyarország életét is jelentősen befolyásoló koronavírus-járvány digitalizációra gyakorolt hatásairól, legyen szó online konferenciákról, távoktatásról, vagy a webes kereskedelem fellendüléséről. Azonban egyre világosabb, hogy ha kényszerből is, de az ügyfelekkel fenntartott kapcsolattartásban is időugrás zajlott le, azaz a korábban csak tervezgetett IT-fejlesztések most rohamtempóban jelentek meg a call és […]

Tovább olvasom

Újabb forrás érkezik digitalizációra

A nonprofit szervezetek számára idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már tizenegyedik alkalommal írta ki az InnoMax-díj pályázatát, amelynek fókuszában továbbra is a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll, de most először helyet kap benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések […]

Tovább olvasom

Az online csoportmunka iránt is nagy lett az érdeklődés a koronavírus miatt

A hazai cégek is komolyan készülnek arra a helyzetre, ha dolgozóikkal távmunka keretében kell tartaniuk a kapcsolatot a koronavírus terjedése kapcsán hozott esetleges óvintézkedések miatt. Ahhoz, hogy egy ilyen helyzet minél kevesebb problémát okozzon a működésükben, a szükséges infrastruktúrának is rendelkezésre kell már állnia, mire az ezt érintő döntést meghozzák. Az Invitech tapasztalatai szerint a […]

Tovább olvasom

Új szervezeti struktúrát vezet be az Invitech

A vállalati és nagykereskedelmi ügyfelek számára telekommunikációs infrastruktúra és menedzselt szolgáltatásokat nyújtó Invitech júliustól új szervezeti modell keretében folytatja tevékenységét. A vállalat az új struktúrában erőteljesebben fókuszál stratégiai szolgáltatásaira az ügyfelek eltérő igényeinek még színvonalasabb kiszolgálása érdekében. Az Invitech az új modell részeként két üzletágat hívott életre. Az Infrastruktúra és társszolgáltatói üzletág vezetését a nemzetközi […]

Tovább olvasom

Majubu Dániel az Invitech új pénzügyi vezetője

Áprilistól Majubu Dániel látja el az Invitech pénzügyi és gazdasági területeinek vezetését, gazdasági igazgatói (CFO) pozícióban. A szakember a társaság felső vezetésének tagjaként Gerald Grace-t váltja, akit február közepén az Invitech vezérigazgatójává neveztek ki. Majubu Dániel 2015-ben csatlakozott az Invitech cégcsoporthoz, ahol jelenlegi kinevezéséig különböző pénzügyi vezetői pozíciókat töltött be. Ezt megelőzően a Viacom média […]

Tovább olvasom

Fejlődni akaró közösségek nyertek az InnoMax Díjon

Az Invitech InnoMax Díjának középpontjában ebben az évben a nonprofit szervezetek innovációs törekvéseinek felkarolása állt. Az infokommunikációs cég pályázatán többek között egy animációs lézerprojektor terve, egy kórházi szolgáltatásokat értékelő online felület, illetve egy egészséges, környezettudatos táplálkozást támogató alkalmazás is a győztesek közt volt. „Az innováció képessége mindenkié, mindenkiben benne rejlik és mindenhol jelen van. Kis […]

Tovább olvasom

Vezérigazgató-váltás az Invitech élén

Az Invitech bejelenti, hogy a mai naptól Gerald Grace tölti be a társaság vezérigazgatói pozícióját. Gerald a cégvezetői poszton David Blunckot követi, aki közös megegyezéssel távozik a vállalattól. Gerald 2017 októbere óta az Invitech pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként dolgozik. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi B2B telekommunikációs szektorban. Korábban a GTS Central Europe pénzügyi vezérigazgató-helyettesi […]

Tovább olvasom

Ismét pályázható az InnoMax Díj

Az Invitech idén is meghirdeti az ország egyik legnépszerűbb innovációs seregszemléjét. Az InnoMax Díj célja, hogy az infokommunikáció gyorsan változó világában születő új technológiák minél szélesebb körben terjedhessenek el. Az idei kiírás fókuszában a nonprofit szervezetek innovatív törekvéseinek támogatása áll. Emellett az Invitech egy új kategóriát hirdet meg kistelepülések számára, melyre tavasztól lehet pályázni. Az […]

Tovább olvasom

Új Invitech-vezetők

Komoly piacismerettel rendelkező vezetők érkeztek az üzleti, valamint intézményi ügyfélkört kiszolgáló informatikai és telekommunikációs megoldásszállítóhoz. A társaság kiemelkedő hálózati alapinfrastruktúrájának fejlesztését Ökrös Imre hálózatfejlesztési igazgató koordinálja mostantól, míg az Invitech további növekedését Benedek Norbert fogja vállalati pénzügyek igazgatóként segíteni. Dobó Mátyás stratégiai és üzleti támogatások igazgatóhelyettes az újgenerációs termékek fejlesztésének irányításáért felel, míg Kaczur Tibor […]

Tovább olvasom

Nonprofit szervezetek innovatív ötleteit is támogatja az Invitech

Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette az InnoMax Díj innovációs pályázati programot, Business, valamint Nonprofit és civil kategóriában. Jelentkezni 2017. október 31-éig lehet. Az idén nyolcadik évébe lépő kezdeményezés célja, hogy komoly, érdemi támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyek jobbá tehetik mindennapjainkat. A Nonprofit és civil kategóriába nevezett pályázatok elbírálását az előző évi tapasztalatok […]

Tovább olvasom