Szeniorok a neten

Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, szeretik a podcasteket, kezdenek rászokni a TikTokra, sőt közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek a közösségi médiában – derül ki az 55 év feletti korosztályról a “Szeniorok a neten” elnevezésű online felmérésből, amelyet idén márciusban készített a BeSocial közösségi média fókuszú […]

Tovább olvasom

Moskovics Judit kapta a Szente László-díjat

Az idén először átadott sajtódíj célja olyan újságíró munkájának megbecsülése, aki következetes alaposságával, kikezdhetetlen tisztességével és vitathatatlan tehetségével elnyerte szűkebb szakmai környezete elismerését, ugyanakkor az önérvényesítés nem kenyere, tehát önmaga nem pályázna a díjra.   A díjat a tavaly nyáron elhunyt Szente László rádiós-, televíziós újságíró emlékére és nevének fenntartására alapította két egykori kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor. A […]

Tovább olvasom

Ördög Nóra és Stohl András is visszatér az RTL képernyőjére

25 évvel ezelőtt indult az RTL magyarországi története. Most egy kétrészes, exkluzív sorozatban, igazi tévés legendákkal emlékeznek vissza az elmúlt negyed századra. Jelenlegi és egykori képernyős sztárok avatnak be régi kulisszatitkokba, de a nézők betekintést nyerhetnek legújabb történelmük mögé is.   A különleges adásokban együtt nosztalgiázhatunk többek között Erős Antóniával, Szellő Istvánnal, Barabás Évivel, Sebestyén […]

Tovább olvasom

Életünk története – Karafiáth Orsolya és Metta az évadzáró adásban

Az Életünk története harmadik évadának utolsó epizódjában Karafiáth Orsolya és húga, Metta utazott a jövőbe Friderikusz Sándor vezényletével.   Pokoli volt Karafiáth Orsolya és húga gyerekkora? Orsi és Metta gyerekkorát az állandó bulik mellett az iszogató szülők jellemezték. Vajon milyen érzésekkel idézték fel elhunyt szüleik emlékét?   Karafiáth Orsi különös hobbijaival gyötörte testvérét? A nővérek […]

Tovább olvasom

Életünk története: a Vastag testvérek 50 évet öregedtek

Az Életünk története legújabb epizódjában Vastag Csaba és Vastag Tamás utazott a jövőbe.     Vastag Csaba bevallotta, mit gondol az apaságról! Az énekesnek több hosszú párkapcsolata is volt már, azonban testvéreivel ellentétben még nem született gyermeke. Vajon miért?   Vastag Csaba többször is harcba szállt alkoholproblémájával Az énekesnek több olyan pillanata is volt élete […]

Tovább olvasom

Életünk története: Szinetár Dóráék utaztak a jövőbe

A műsor történetében először szülő és gyermeke öregedett két lépésben összesen 40 évet Friderikusz Sándor segítségével.   Szinetár Dóra fia így tekintett Bereczki Zoltánra Lőcsei Marci rengeteg mindent tanult az életről a színésztől. A srác most felelevenítette az elmúlt 13 év emlékeit.   Lőcsei Marci kistestvérei példaképként néznek fel rá? Vajon mekkora az összhang Szinetár […]

Tovább olvasom

Éves csúcson az RTL Klub!

Az RTL Magyarország csoportszinten, az RTL Klub pedig csatornaszinten is éves csúcson van, főműsoridőben, a kiemelt kereskedelmi célcsoportban. Az X-Faktor 10. évadának első adása pedig az idei év ötödik legnézettebb műsora lett! – adta hírül a RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága.   Az RTL Klub az elmúlt héten, főműsoridőben, 18-49-es korcsoportban, átlag 16,4 SHR%-ot hozott, […]

Tovább olvasom

Életünk története – Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti a 3. évad 1. adásában

Az Életünk története 3. évadának első adásában Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti utazott a jövőbe.   Dallos Bogi: „Fiatalon szeretnék anya lenni!” Az énekesnő már pár éven belül készen állna a gólya érkezésére, de vajon hány gyereket szeretnének Petivel? A szerelmespár Sándor előtt vitatta meg a témát!   Puskás Peti és Dallos Bogi 25 évet […]

Tovább olvasom

Ma este ismét: Életünk története – új évaddal jön Friderikusz Sándor műsora – FRISSÍTÉS

Október 9-től új időpontban, szombat esténként indul rendhagyó jövőutazásra Friderikusz Sándor. Az Életünk története harmadik évadában újabb sztárpárok vállalkoznak ara, hogy szembesüljenek azzal: mi vár rájuk 20 vagy akár 40 év múlva. Az október 9-től szombat esténként látható műsor új évadában ezúttal is hat ismert házaspár, testvérpár, illetve a műsor története során először anya és […]

Tovább olvasom

Puskás-Dallos Peti: „Megértem arra, hogy apuka legyek” – október 9-én indul az Életünk története 3. évada

Október 9-én indul az Életünk története 3. évada. Az első adásban Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti utazik majd a jövőbe Friderikusz Sándor segítségével.   Puskás-Dallos Peti: „Megértem arra, hogy apuka legyek”   Az Életünk története harmadik évadában először Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi vesznek részt a műsor különleges időutazásán. Október 9-én az X-Faktor után!   […]

Tovább olvasom