A COOP továbbra is a Magyar Olimpiai Csapat támogatója

A COOP a következő négy év során is gyémánt fokozatú támogatóként segíti a Magyar Olimpiai Csapat felkészülését és kiemelt szponzora marad a női és férfi kézilabda-, valamint a férfi vízilabda-válogatottnak. „Mi az üzleti életben, ahogyan a sportban is tiszteljük a csapatmunkát, a becsületes, kemény küzdéssel és kitartással elért kimagasló teljesítményeket. Éppen ezért folytatni kívánjuk a Magyar […]

Tovább olvasom

A P&G és a jó élet újradefiniálása

Virginie Helias egy éve tölti be a Procter & Gamble fenntarthatóságért felelős alelnöki pozícióját. Az eddigi eredményeiről a Sustainable Brands-nek számolt be. Hivatalba lépésekor azt mondta, hogy az alkalmazottak fenntarthatóság melletti elköteleződésének növelése lesz az első célkitűzése. Milyen eredményeket értek el ezen a területen? Tovább folytattuk a fenntarthatóság stratégiába építését minden kategóriában, innovációnkban, a márkaépítésben […]

Tovább olvasom

Interaktív műhelybeszélgetés a vállalati felelősségvállalásról

A Katalizátor Műhelybeszélgetésen a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2016-ban díjazott programjait mutatják be azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak és megoszthassák tapasztalataikat a résztvevőkkel. 2017. április 28-án a Budapest Bank székházában (1138 Budapest, Váci út 193.) hat vállalat 10-10 percben ismerteti társadalmi befektetési programját. A MAF idén a hagyományoktól eltérő módon, megújult programstruktúrával várja a […]

Tovább olvasom

TOMS a pandákért

A társadalmi felelősségvállalásáról ismert cipőmárka új kollekciójával az óriáspandák védelmét támogatja. A TOMS Animal Initiative veszélyeztetett fajok megóvásával foglalkozó nonprofit szervezetekkel működik együtt, hogy világszerte támogassa és népszerűsítse az állatok védelmét. A kezdeményezés hatodik programja, során a TOMS a WildAid óriáspandákkal foglalkozó képzéseit és kutatásait támogatja. Az óriáspandáknak világszerte már csak kevesebb, mint 2000 példánya él. A veszélyeztetett fajok […]

Tovább olvasom

Szankciók helyett szemléletformálás

A Rex Kutyaotthon Alapítvány meghirdette a Felelős Állattartás Napját. A kezdeményezéshez számos híresség mellett a Bayer Hungária is csatlakozott. Az állatvédelem területén is verseny van. Ma már 140-150 civil szervezet és 80-nál is több regisztrált menhely működik az országban – vet számot Dr. Király Péter, a területen működő egyik legpatinásabb civil szervezet, a 25 éves Rex Kutyaotthon […]

Tovább olvasom

A Tesco az élelmiszer-pazarlás ellen

Magyarországon is teszteli „tökéletesen tökéletlen” zöldség-gyümölcs kínálatát az áruházlánc. Az ENSZ adatai szerint a világon megtermelt élelmiszer harmada kerül a szemétbe, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adatai szerint Magyarországon pedig 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik évente. A hulladék mennyiségéért egyaránt felelősek a háztartások és kereskedők, és nagy a veszteség a termelői oldalon is. Az Európai Unió Fusions 2016 jelentése szerint a tagállamokban […]

Tovább olvasom

A Procter&Gamble tervei 2020-ig

Magyarországon is teszteli „tökéletesen tökéletlen” zöldség-gyümölcs kínálatát az áruházlánc. Az ENSZ adatai szerint a világon megtermelt élelmiszer harmada kerül a szemétbe, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adatai szerint Magyarországon pedig 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik évente. A hulladék mennyiségéért egyaránt felelősek a háztartások és kereskedők, és nagy a veszteség a termelői oldalon is. Az Európai Unió Fusions 2016 jelentése szerint a tagállamokban […]

Tovább olvasom

Tarolt a Telenor a CSR Hungaryn

2016-ban immár 9.alkalommal került meghirdetésre a Magyar Üzleti Felelősség Díja, a CSR Hungary Díj. A pályázati struktúra ma már – a 2006-ban a CSR Hungary Díj Programjának részeként tervezett – önkéntes védjegyhasználati rendszerrel támogatja a Magyarországon működő vállalkozások hiteles vállalati felelősség menedzsment rendszerét. Idén 28 cég/szervezet pályázott a CSR Hungary Díj Önkéntes védjegyhasználati Programjához. Közülük 16 […]

Tovább olvasom

Profivá kell válni

A Média 2.0 Blog idei utolsó meetupjának témája a non-profit szervezetek kommunikációja volt. A Média 2.0 Blog idei utolsó meetupjának témája a non-profit szervezetek kommunikációja volt. A szektor egyre profibban működik, ugyanakkor a társadalomban még számos tabutéma és rossz beidegződés nehezíti a munkájukat. A rendezvényen Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány vezetője, Fodor-Kovács Éva, […]

Tovább olvasom

Az E.ON Hungária az Év Felelős Foglalkoztatója

November 24-én osztották ki az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a HR portál szervezésében megvalósuló Év Felelős Foglalkoztatója 2016 pályázat díjait. A vándordíjat, melyet idén adtak át először, azzal a céllal hozták létre, hogy arra ösztönözzék a hazai vállalkozásokat, szervezeteket, helyezzenek kiemelt hangsúlyt a felelős foglalkoztatásra. Az elismerés […]

Tovább olvasom