710 ezer magyarnak van kockázati életbiztosítása

Hírek Kiemelt

Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára – ráadásul általában havi néhány ezer forintért.

 

Jó hír, hogy a fiatalok, a 25-35 évesek körében is egyre népszerűbb ez a termék, az UNION Biztosító esetében például ők adták az új ügyfelek 27 százalékát 2021-ben. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő – derül ki az UNION blogján megjelent legfrissebb cikkből.

A kockázati életbiztosítások díja függ a biztosított életkorától, foglalkozásától, hobbijaitól (a búvárkodás például növeli a költségeket), a szerződő egészségi állapotától, a különféle rizikófaktoroktól (ilyen a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlsúly vagy a magas vérnyomás is), továbbá a biztosítás futamidejétől (azaz, hogy milyen hosszú ideig nyújt védettséget).

  • Ha egy 30 éves nemdohányzó nő szeretne 20 évre biztosítást kötni (azaz ennyi időre szeretne védelmet), és baj esetén 10 millió forintot szeretne kapni, akkor ennek a díja havi 2692 forint.
  • Ha egy 35 éves nemdohányzó férfi 10 éves időtartamra kötne biztosítást – ugyancsak 10 millió forintos összeggel –, akkor neki 2368 forintot kell fizetnie havonta.
  • Ha pedig ők ketten házaspárként kötik meg a biztosítást, akkor kettejük díja összesen havi 4555 forint lesz.

Az UNION Biztosító ügyfelei 2021-ben átlagosan 6,2 millió forintos biztosítási összegre kötöttek szerződést (ez az a pénz, amit a biztosító fizet, ha szerencsétlenség történik); a 10-15 milliós biztosítási összegű szerződések aránya 14 százalék, a 15-20 millió forint közötti kockázati biztosítások aránya pedig 5 százalék volt tavaly. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő – írják.

 

Milyen esetekben fizetnek a biztosítók?

A kockázati életbiztosítás a futamidő alatt nyújt védettséget, vagyis addig, ameddig az előre meghatározott szerződés időtartama szól. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kockázati életbiztosítás jellemzően csak akkor fizet, ha tragédia történik a szerződés időtartama alatt – szerencsés esetben tehát a szerződés a lejáratkor kifizetés nélkül megszűnik. Az alapbiztosítások általában baleseti halál vagy rokkantság esetén fizetnek, de a különféle kiegészítőkkel például a koronavírus-fertőzés kapcsán is utalhat a biztosító.

 

Fotó: Gabrielle Henderson/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA