Tabudöntő programok és adománygyűjtő akció a Kollab by Mammut közösségi térben

Hírek

Áprilisban a nőké a főszerep a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és a Mammut Bevásárlóközpont további partnerekkel együttműködésben adománygyűjtő kampányt hirdet április 4. és 30. között, amellyel a menstruációs szegénységben élő nők segítését tűzi célul. Emellett kerekasztal-beszélgetések, workshopok és kiállítások várják az érdeklődőket a nőket érintő innovációk, a női wellbeing, az „övön aluli” testrészek és a sokszor tabunak számító menstruáció témáiban.

 

A menstruációs szegénység – ahogy gyakran a menstruáció maga is – a mai napig tabutéma. Éppen ezért fontosak azok a kezdeményezések, melyek elősegítik a témához kapcsolódó őszinte, nyitott párbeszédet és a megfelelő tájékoztatást. Becslések szerint a Magyarországon élő nők akár harmada lehet érintett a menstruációs szegénységben, azaz nem fér hozzá a megfelelő higiéniai termékekhez, amely többek között az iskolából, munkából való kimaradással és egészségügyi kockázatokkal is járhat.

A menstruációs fájdalom csökkentését célzó okosruhákat kifejlesztő ARTEMIS startup missziója, hogy felhívja a figyelmet a menstruációs szegénység problémájára, ezért HAPPY PERIODS címmel adománygyűjtő akciót indított a Mammut Bevásárlóközponttal közösen. A különleges kezdeményezés keretében a higiéniai termékeket április 4–30. között a Kollab by Mammutban a Magyar Vöröskereszt és az EMMA Egyesület számára gyűjtik, amelyek eljuttatják azokat a rászorulók részére. A kezdeményezés támogatói a Mammut Bevásárlóközpont és a Kollab by Mammut, a Rossmann drogériai üzletlánc, valamint a LiB Store, Magyarország első women store-ja.

 

Nőkre fókuszáló programok a Kollab by Mammutban

Az ARTEMIS alapítói, Kormos Anna Zsófia és Pelczer Dóra jóvoltából áprilisban a Kollab by Mammutban napjaink aktuális, ám sokszor tabunak számító női témái kerülnek középpontba formabontó művészeti megközelítésekben, workshopok, előadások, kiállítások segítségével.

Látható lesz többek között a Fragments of Freedom kiállítás Balázs Nikolett, Ember Sári, Kis Judit, Magyari Zsuzsa és Pakosz Anna munkáiból, a kurátor Popper Viktória. Kiskéry Anna fotókiállítása, valamint Nyáry Luca vezetésével a közösségi média és a szépségideálok viszonyát boncoló panelbeszélgetés is szerepel a programok között a Mammut I. 3. emeletén található kísérleti közösségi térben. Emellett, Szőllősi Nóra Ciklusmeséiből választ kaphatunk arra, hogyan hat a menstruáció a produktivitásunkra, a szervező ARTEMIS részvételével zajló kerekasztal-beszélgetésen pedig kiderül, mi az a female technology – írják.

 

SOCIAL MEDIA