A labdarúgó Szuperliga üstökösszerű felívelése és hirtelen halála bő egy hét alatt játszódott le a futballrajongók szeme láttára. Az ismert tényeket fölöslegesen nem ismétlem meg, csak néhány apróságot hoznék itt szóba, mert sem az óriásklubok, sem az UEFA nem bontotta ki az igazság minden részletét.
A Bajnokok Ligája 2024-re tervezett reformja és a Szuperliga lebonyolítása meglepően hasonlít egymásra. A különbség leginkább abban mutatkozik meg, hogy a BL főtábláért még kell valamit teljesíteni, a Szuperligában viszont a legnagyobb klubok bérelt helyet szántak maguknak, örökre.
Mai tudásunk szerint az alapító 12 óriásklubból 10 visszalépett, az elvileg maradó Barcelona meg kinn is van, benn is van: hírek szerint Laporta elnök úgy írta alá az eredeti megállapodást, hogy annak érvényességét a Barcelona pártoló tagjainak, azaz a socióknak a szavazásához kötötte. Akik ezt már aligha fogják megszavazni.
Marad tehát Perez harca mindenki ellen. Egyrészt a tizenkettek vezetőjeként perelheti a másik tizenegyet, másrészt a szétesett tizenkettek nevében, egymaga az UEFA vezetését. Mennek majd a milliók a jogi eljárásokra (és megint az ügyvédek járnak jól.) A dúsgazdag üzletember persze a futball érdekét hangoztatja, az UEFA vezetői szintúgy, számtalan érvvel alátámasztva. Ki-ki eldönheti, melyik oldal érveit fogadja el. De ne gondoljuk, hogy az egyik oldalon állnak a jók, a másikon a rosszak. Mindkét oldalon a rosszak vannak.
A labdarúgás már régen nem sport, hanem a szórakoztatóipar része, és mindenkit korrumpál, aki a legfelső szintekkel kapcsolatba kerül. A rendőrség időnként bilincsbe verve visz el néhány vezetőt a FIFA meg az UEFA székházából, de sosem annyit, amennyit kellene.
Napjaink labdarúgásának nem az a fő problémája, hogy nincs benne elég pénz, hanem az, hogy túl sok van benne. Az „isteni Maradona” 1984-ben 7,5 millió dollárért szerződött Barcelonába, és akkor mindenki azt mondta, ez őrület, ez nem normális. Ma már az ügyesebb ifikért fizetnek ennyit. Négy évvel ezelőtt Neymar 222 millió eurós transzfere látszott őrületnek, ma már Mbappé, Haaland, Ansu Fati kapcsán emlegetnek 150-200 millió eurókat. Tíz éve még egy évi tízmillió eurós fizetés kiemelkedőnek számított a nagyok között is, mára a Messinek három évre kifizetett bő 500 millió eurót is megszoktuk. Az imént olvastam, hogy Mesut Özil még most is heti 315 ezer fontot kap az Arsenaltól, miközben hónapok óta a Fenerbahcéban futballozik.
A futballba ömlő pénz már jó ideje nem a játék fejlődését szolgálja, egyszerűen inflációt okoz, a futballvezetők eszelős pénzeket költve döntik romba a klubokat. A sportág egyre inkább a gazdag olajsejkek és a lopott pénzt nyugaton eldorbézoló oligarchák játszóterévé válik, akikkel a többiek csak esztelen adósságok árán tudják tartani a lépést.
Florentino Perez és az UEFA vezérkara egyaránt a „több pénzt a futballba” jelszavával reformálna. De mindannyian olyanok, mint az elvonási tünetekkel küzdő drogos, aki azt hiszi, ha emeli az adagot, akkor megint jön a jól ismert mámor. De van az a pillanat, amikor nem a mámor következik, hanem a hullazsák.
A fiatalok meg egy percre megállnak a videojáték közben (e-sport …), és hátranézve konstatálják, hogy valami meccs megy a tévében, de már apuka se nézi. Megunta ő is.
Baranyai Péter
