Szilaj bemutatóra készül a Nemzeti Lovas Színház

Kiemelt Tejszínhub

A szabadidomítást hívja társként a Nemzeti Lovas Színház a legújabb bemutatójában: a Szilaj című musical májusi premierje az ember és a ló ősi, harmonikus kapcsolatára fókuszál.  Interjú Pintér Tiborral, a társulat igazgatójával.

 

Május elején mutatjátok be a Szilaj című musicalt, amiben a ló és lovas közötti bensőséges kapcsolat fontos szerepet játszik. Hogyan idézitek meg ezt az ősi harmóniát?

A Nemzeti Lovas Színház művészeivel egy új lovas szakággal kísérletezünk, ami nem más, mint a szabadidomítás, azaz a free horse style módszer. Ez egy csodálatos lehetőség bebizonyítani azt, hogy a lovat nemcsak a hátáról – mint ahogy azt a magyar huszár teszi -, hanem úgy is lehet idomítani, hogy leszállunk a nyeregből, és testjelekkel és hangjelekkel barátként hívjuk a lovat. Ez azért érdekes és izgalmas számunkra most, mert elhatároztuk, hogy a Szilaj című musicalben megmutatjuk a ló szabadságát, kicsit másképp, mint ahogyan eddig. A rajzfilmben is láthatjuk, hogy az indián fiú kantár és nyereg nélkül üli meg a lovát, és mi is szeretnénk bemutatni azt, hogy nemcsak a kutya lehet az ember legjobb barátja – ezt a bensőséges kapcsolatot a lóval is meg lehet teremteni. A szabadidomítás nagyon komoly és nagyon konzekvens mindennapos munkát igényel, amiben barátunk, Török György, Magyarország egyik legjobb szabadidomítója van a segítségünkre. Most már alakul a ménes, a szó szoros értelmében, hiszen a célom az, hogy akár hét lovat is egyszerre szabad idomítson a darabban szereplő indián fiú, akit majd Mohácsi Márk fog alakítani. Mindenki napi több órában dolgozik a saját lovával, így előbb-utóbb majd akár tíz lovat is össze lehet rakni egy ménesbe úgy, hogy egyetlenegy ember irányítsa őket. Erre a legjobb példa a világhírű Lorenzo, vagy Pignon, akik akár húsz lóval is együtt tudnak dolgozni egy arénában, és láthatjuk, hogy az összes ló képes figyelni egy ember utasításaira. Egy ilyen produkció mögött egy élet munkája van, de én azt gondolom, sosem késő elkezdeni.

A lovas edzésekben ki van a segítségetekre?

A klasszikus lóidomításban Dallos Gyula, a többszörös díjlovagló nemzetközi bajnok segíti a felkészülésünket, akitől egyedüli magyar mesteredzőként rendszeresen veszünk órákat. A szabadidomításban pedig Török György segíti a munkánkat. Mi, a Nemzeti Lovas Színház művészei nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ország legjobb lovasai közé tartozunk, hiszen hosszú évek óta sportolói szinten űzzük a különböző szakágakat.

A Szilaj nagyon jó darabválasztásnak tűnik, hiszen sokak szívéhez közel álló történet. Mennyire lesz más a musical, mint a rajzfilm?

A Szilaj című musicalről azt kell tudni, hogy csodálatos, közismert dallamokra épül. Ezekre írtam a magyar szöveget, úgy, hogy közben gondosan figyeltem arra, hogy a rajzfilmhez csak hasonlítson, de teljesen ne azt utánozza, hiszen a saját társulatunkra  írom vagy iratom általában a musicaleket. A  Nemzeti Lovas Színház fiatal művészei annyira meghatározzák a társulatot, hogy szeretném, ha mindenki kibontakozhatna. Az mindenesetre biztos, hogy a freestyle és a klasszikus stílust is egyaránt megmutatjuk a nézőknek, akik eldönthetik, nekik melyik tetszik jobban.

Hogyan alakul a szereposztás? Lesz valami újdonság?

Hadd büszkélkedjek el azzal, hogy a párom, Ilyés Jennifer egy lovas főszerepet, egészen pontosan a feleségemet fogja játszani. A darab során kiderül róla, hogy valaha ő is indián volt, és a történet végén úgy dönt, visszahúz az indiánokhoz, és ellenszegül a férje akaratának. A szereplők között Papadimitriu Athina és Varga Viktor is látható lesz, hiszen ők ketten fogják alakítani az indián törzsfő asszony és indián törzsfőnök szerepét, pici humorral ötvözve. Ami a kuriozitása a darabnak még, hogy a lovak mellett egy teve is fog szerepelni, hiszen a Nemzeti Lovas Színháznak most már van egy Karcsi névre hallgató dromedárja is. Hogy Karcsi milyen funkciót tölt be, az legyen meglepetés, de azt elárulhatom, hogy dramaturgiailag igencsak jól ki van találva, hogyan kerül egy ilyen tipikus amerikai környezetbe, indiánok lakta területre egy teve. Annyit még elárulhatok, hogy két lüke indián, Golyóstoll és Töltőtoll fogják szórakoztatni a kedves nézőket Karcsival. Május elején ezzel a nagy bemutatóval kezdünk, várjuk szeretettel kedves nézőinket!

Pintér Janka

SOCIAL MEDIA