Szegeden adták át az ötvenedik okoszebrát

Hírek

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése, az okoszebra program, átadásra került ugyanis Szegeden az ötvenedik okoszebra. A Generali alapítványa által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross okoszebra projekt célja a közlekedésbiztonság fontosságára való figyelemfelhívás, valamint az innovatív gyalogosvédelmi rendszer segítségével a gyalogosbiztonság elősegítése.

 

A Generali a Biztonságért Alapítvány kiemelt céljai közt szerepel a közlekedés biztonságosabbá tétele, a balesetmegelőzés, a kerékpárosok és a gyalogosok védelme. Ellentmondásos módon a zebrákat a gyalogosok biztonságos átkelése érdekében hozták létre, azonban mégis itt fordulnak elő leggyakrabban balesetek. Évente közel 1000 embert gázolnak el gyalogátkelőkön, az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint pedig 2020-ban 1.845 személysérüléssel járó gyalogos baleset történt az országban – írják. Ebben a szellemiségben hívta életre az Alapítvány okoszebra kezdeményezését, melynek keretében a SafeCross® okoszebra® fejlesztőjével karöltve országszerte telepítenek okoszebrákat, melyek növelik a biztonságos átkelések számát. Az okoszebra-rendszer kiépítésére magyarországi települési és kerületi önkormányzatok jelentkezhetnek, a pályázóknak a kivitelezési költségek 50%-át kell önerőként vállalnia, a fennmaradó 50%-ot az Alapítvány állja.

A program elindítása óta mintegy 80 millió forint értékben támogatta az Alapítvány okoszebrák kiépítését szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, a fővárosi agglomerációban, illetve az ország által hazánk legveszélyesebb zebráinak megválasztott gyalogátkelőhelyeknél Ózdon és Vácon. Idén július közepén pedig mérföldkőköz érkezett a projekt: átadták ugyanis az ötvenedik okoszebrát, mellyel Szeged egyik frekventált útja gazdagodik.

 

Forgalmas gyalogátkelőhely válik okosabbá és biztonságosabbá

A szegedi Szabadkai út 54. és Palánkai utca 2. közötti átkelőhely jelentős közúti- és gyalogosforgalmat bonyolít. A hivatalos forgalmi adatok alapján naponta közel 9.000 jármű halad át az útszakaszon, köszönhetően a szentmihályi és röszkei forgalom volumenének, valamint a környék oktatási intézményeinek. A zebra közvetlen környékén található Szegedi Fekete István Általános Iskolába, valamint a Szegedi ÓVI Újvidéki Utcai Óvodájába összesen 275 tanuló és óvodás kisgyerek jár minden nap, nagy részük érinti a frissen okossá vált gyalogosátkelőhelyet is.

2015 és 2020 között 1 súlyos, illetve 1 könnyű sérüléssel járó baleset történt az átkelőn. Az okoszebra segítségével pedig még tovább csökkenthető az esetleges bekövetkező balesetek száma, így növelve a gyalogosátkelőn közlekedők biztonságát. Szeged számára nem ismeretlen az okoszebra, 2020-ban ugyanis már átadásra került egy, az Agyagos utca 4/b és Gyevi utca 12. közötti átkelőnél, mely kapcsán mind a lakosok, mind pedig a városvezetés pozitív tapasztalatokkal rendelkezik.

 

Ünnepélyes átadó az ötvenedik zebrának

Szeged második, a Generali a Biztonságért Alapítvány kezdeményezésének pedig ötvenedik okoszebrája a mai napon ünnepélyes keretek között, Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagjának, Nagy Sándor, Szeged város alpolgármesterének, Pearl Eran, a Pearl Enterprises ügyvezetője, valamint Dr. Simon-Fiala Donát, a körzet önkormányzati képviselője részvételével került átadásra.

„Noha a kijelölt gyalogátkelőhelyeket a járókelők biztonsága érdekében hozták létre, a statisztikák szerint azonban éppen ezeknél a csomópontoknál fordulnak elő leggyakrabban balesetek. Éppen ezért hozta létre az okoszebra kezdeményezést a fejlesztővel együtt a Generali a Biztonságért Alapítvány, mely elhivatott a közlekedésbiztonság növelése mellett. Az ötvenedik okoszebra telepítése jelentős mérföldkő a program életében, melynek megvalósulása kiemelkedő büszkeség számunkra. Reméljük, hogy a jövőben még több gyalogátkelőhely okosodhat meg és válhat még több ember számára biztonságosabbá, pályázatunk továbbra is nyitva áll”mondta el Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviseletében.

 

Mitől lesz okos a zebra?

A SafeCross okoszebra egy innovatív közlekedésbiztonsági, gyalogosvédelmi technika, mely segítségével biztonságosabbá válhatnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek. A rendszer mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett kamerákkal és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal látja el feladatát: felhívni a közelítő autósok figyelmét a zebrán áthaladó gyalogosokra. A LED fényforrások csak akkor villognak, ha a járókelő áthalad a zebrán vagy megközelíti azt, így figyelmeztetve az autósokat.

Érdemes tudni, hogy a sebesség növekedésével az autóvezető látótere egyre szűkül: a sofőr még 50 km/órás sebességnél is a gyalogátkelőnek csak a középső részét, teljes szélességének csupán 60%-át látja élesen. Az okoszebrák a vezető látóterének fókuszában a LED-fények felvillanásával hívják fel a figyelmet a perifériás látómezőből lelépő gyalogosra. A mért adatok alapján azoknál a gyalogátkelőhelyeknél, ahol már üzemelnek ilyen közlekedésbiztonsági rendszerek, az autóvezetők megállási hajlandósága nagyságrendekkel – 55%-ról 76%-ra – növekedik, fokozva így a gyalogos-átkelőhelyek, egyben a közlekedés biztonságát.

 

SOCIAL MEDIA