Startupokra fókuszáló új szakmai tagozatot alapított az IVSZ

Hírek

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért közgyűlése megszavazta a szervezet új, startup ökoszisztémára fókuszáló szakmai tagozatának létrejöttét, amelynek vezetője Békéssy László, a CodeBerry programozóiskola ügyvezetője és egyik alapítója.

 

Az IVSZ június 15-én megtartott éves közgyűlése több alapszabály-módosítást is megszavazott, amelyek szervezeti és személyi változásokat egyaránt hoznak a szövetség életében. A szervezeti újdonságok közé tartozik a Startup és Scale-up szakmai tagozat megalakulása, amely a startup ökoszisztéma szereplőinek (startupok, scale-upok, kockázati tőke alapok, alapkezelők, inkubátorok, tanácsadók stb.) nyújt lehetőséget közös munkára és az IVSZ tagságának szakmai segítségére, képviseletére.

A közgyűlés vendégelőadója ebben az évben Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára volt, aki azt foglalta össze, hogy milyen alap- és rendezőelvek mentén áll össze az állam innovációs ökoszisztémát fejlesztő és támogató rendszere. A helyettes államtitkár kitért arra, hogy egy folyamatos építkezési folyamat zajlik, amit változatos és több szinten működő felsőoktatási, ipari, illetve kompetencia központok fognak és hangolnak össze. Az előadás érintette az ágazati digitalizációs források kérdését, amivel kapcsolatban Gulyás Tibor utalt rá, hogy a DIMOP jelenti majd a megoldást az IKT-sszektor számára. Az államtitkár több ponton együttműködést vetített elő szövetségünkkel: “Az IVSZ-szel jelenleg is zajlik egy beszélgetés a hazai startup ökoszisztéma fejlesztésével kapcsolatban, de a piacra vitel módjával összefüggésben is várom a szervezet szakértőinek javaslatait és segítségét” – zárta előadását Gulyás Tibor.

Vinnai Balázs

Az IVSZ 2020-as eredményei kapcsán Vinnai Balázs elnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak végre kézzelfoghatóvá tette a digitalizáció erejét és lehetőségeit “és az is kiderült, hogy a digitalizáció messze nem csak valós tartalom nélküli buzzword, vagy az IT varázskonyhája”. Globális gondolkodás, regionális tevékenység: az IVSZ elnöke szerint az ehhez, valamint a versenyképesség megteremtéséhez szükséges források közös stratégia melletti régiós összefogással teremthetők elő. Mindennek feltétele a megfelelő szürkeállomány, így “a teljes társadalom digitalizálására van szükség, amiben a STEM tudásnak legalább olyan fontosságúnak kell lennie, mint az írás és az olvasás.”

Az IVSZ idei terveit, főbb fókuszterületeit Tajthy Krisztina, az IVSZ új főtitkára foglalta össze, aki hivatalosan a közgyűlés napján vette át a stafétát elődjétől, Molnár Attilától. A főtitkár elmondta, hogy “lehetőség és egyben nagy felelősség női főtitkárként megérkezni ebbe a szövetségbe”, ezért arra kérte a tagságot, hogy osszák meg vele elképzeléseiket, legyen aktív kapcsolat a tagság, a főtitkár és az IVSZ között. Kiemelte, hogy az IVSZ általános céljai mellett kiemelt figyelmet kap a közeljövőben a “startupok helyzetbe hozása, az ökoszisztéma fejlesztése”, és legalább ennyire fontos lesz a digitális régiós együttműködések, az ezt vezérlő stratégia, illetve a régiós partneri hálózat kialakítása.

Tajthy Krisztina

A közgyűlés egy sor személyi ügyben döntött, amelyek közül elsőként a Startup és Scale-up tagozatért felelős alelnök megválasztása került sor. A tagság Békéssy Lászlót, a CodeBerry programozóiskola ügyvezetőjét és egyik alapítóját választották meg, aki bemutatkozó beszédében elmondta, hogy az új pozíciójában “a nagyok és kicsik összekötését” szeretné szorgalmazni, aminek rengeteg buktatója van, de érdemes érte dolgozni. Emellett kiemelte a kezdő fázisú startupokat célzó oktatás jelentőségét, valamint a remote, azaz otthonról történő munkavégzés népszerűsítésének szükségességét.

A digitális transzformációért felelős alelnöki poszt kapcsán is szavazott a közgyűlés, amely során az szavazásra jogosultak két szakember, Gulbert Ármin, valamint Jakab Roland közül választottak alelnököt a következő 3 évre; a közgyűlés végül Jakab Rolandnak (Ericsson Magyarország) szavazott bizalmat.

Mindezt négy további tagozatvezető elnökségi taggá választása követte: Zerényi Zoltán (IBM) multinacionális tagozatvezető, Dr. Vicze Gábor (Innomine Group) KKV tagozatvezető, Wolf András (BlackBelt), nagyvállalati tagozatvezető, valamint Molnár Attila (FTL Development) mikro tagozatvezető 3 éven keresztül elnökségi tagként is részt vesz az IVSZ munkájában.

Az elmúlt év megváltozott körülményeire reagálva a tagok azzal kapcsolatban is szavaztak, hogy a jövőben lehetővé váljon a személyes jelenlét nélküli közgyűlés megtartása. A döntésnek megfelelően a közgyűlés olyan módon is megtartható, hogy a tagok azon nem közvetlen személyes jelenléttel, hanem erre alkalmas, a tagok közötti párbeszédet, illetve vitát korlátozás nélkül lehetővé tevő elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vesznek részt.

 

SOCIAL MEDIA