Sok a kínai márka, mégsem ezek dominálnak

Hírek

Kínában regisztrálták a világon a legtöbb márkanevet, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kínai cégek innovatívak, a kínai áruk pedig versenyképesek lennének a világpiacon.

A regisztrált kínai márkanevek száma június végén 7,61 millió volt, és a márkanév bejegyzési kérelmeket tekintve is a kelet-ázsiai ország vezet: június végéig több mint 14 millió igényt regisztráltak. A „világ gyáraként” emlegetett Kína évek óta arra törekszik, hogy mind több saját fejlesztésű és gyártású termékkel legyen jelen a piacon.

Csang Mao, az állami ipari és kereskedelmi főhivatal igazgatója ugyanakkor megjegyezte, hogy a kínai márkáknak csupán egy elenyésző hányada jutott eddig a nemzetközi piacra. Mint mondta, a cégek továbbra is elsősorban költségeikkel versenyeznek, az exportvállalatoknak csak alig 20 százaléka rendelkezik saját márkával, és a kínai exportnak mindössze 11 százaléka a saját márkanévvel eladott áru.

Csang megjegyezte, több erőfeszítésre van szükség a márkanevek, a szellemi tulajdonjog védelme területén, amelyhez megfelelő jogi hátteret nyújt az idén májusban hatályba lépett márkanév törvény. A jövőben nagyobb figyelemmel lesznek a „rosszindulatú” márkanév bejegyzéssel kísérletezőkre, akik különösen a nagy, már bevezetett márkákra jelentenek veszélyt. A hamisítókat súlyosabb büntetéssel igyekeznek majd elrettenteni.

(Forrás: MTI)

SOCIAL MEDIA