Fidelity: Mi vár a kínai piacokra a bivaly évében?

Hírek Kiemelt

A befektetők, akik kíváncsian várják, hogy Kína bikapiaca a holdnaptár szerinti bivaly évében is lendületesen tör-e majd előre, elsősorban a gazdasági talpra állás fenntarthatóságára és az esetleges monetáris megszorítások tempójára fognak összpontosítani a Fidelity elemzői szerint.

 

Kína modern tőzsdéi egyelőre mindössze három évtizedes múltra tekinthetnek csak vissza, de a bivaly éve eddig rendre a nevéhez méltó piaci eredményeket hozott a befektetők számára. A holdnaptár szerinti legutóbbi bivaly éve − 2009-2010 − a referenciának számító Shanghai Composite Index 51 százalékos, robbanásszerű emelkedését hozta. Egy ciklussal korábban, 1997-1998-ban 27 százalékos ralinak lehettünk szemtanúi.

Persze mindenki tudja, hogy a múltbeli teljesítményből nem lehet a jövőre vonatkozó, megbízható következtetéseket levonni. De amikor február 12-én elkezdődött az új bivaly éve, a kínai piacokkal foglalkozó befektetők több tényezőre is odafigyelnek. Ezek közül talán a legfontosabb az lesz, hogy a bőséges likviditás és Kína „Covid-úttörő” szerepe (vagyis hogy elsőként tapasztalta meg, majd hagyta maga mögött a Covid-19 miatt előállt globális válságot), vélhetően még tavasszal is táplálni fogja a bikapiaci folyamatokat – méghozzá Kína onshore piacán és Hong Kongban is. Azonban ha fokozódna az inflációs nyomás, vagy ha hirtelen fordulattal monetáris megszorításokra kerülne sor, az megzabolázhatná a nagy lendülettel megiramodott piacokat.

 

A talpra állás folytatódik

Csakúgy, mint 2009-ben, a befektetőkre ma is bátorítólag hat az olcsó hitel és a válság utáni erőteljes felpattanás. A makrogazdasági háttér szintén segít: Kína volt az egyetlen olyan nagyobb gazdaság, melynek 2020-ban pozitív növekedést sikerült elérnie, és a konszenzusos előrejelzés szerint az ország GDP-je idén is kb. 8%-kal fog nőni. Az elemzők arra is számítanak, hogy a kínai vállalatok – legalábbis az első két negyedévben − jelentős jövedelemnövekedést fognak elérni.

A kínai törvényhozás, az Országos Népi Gyűlés márciusban várhatóan nyilvánosságra hozza az ország 14. ötéves tervét, mely 2025-ig határozza meg a legmagasabb szintű növekedési és fejlesztési előirányzatokat. Ez az év azért is fontos lesz, mert júliusban van a Kínát irányító Kommunista Párt alapításának 100. évfordulója, és a társadalmi stabilitás és a gazdaság teljesítőképességének fenntartása a legfontosabb célok között szerepel. A kínai politikai vezetők deklarált célja, hogy „minden tekintetben tartózkodóan virágzó társadalmat” hozzanak létre, azt jelenti, hogy mindent elkövetnek majd a növekedés elősegítéséért, viszont minimalizálni fogják a rendszerszintű kockázatokat.

 

Eltérő teljesítmények

Azonban a befektetőknek a nagy volatilitásra és az ágazatok teljesítménye közötti feltűnő eltérésekre is oda kell figyelniük. A Fidelity szerint egyes értékeltségek már most is túlfeszítettnek tűnnek például a technológiai, a fogyasztási és az egészségügyi szektorban, ahol a sűrűbb kereskedési forgalom nagyobb áringadozásokhoz vezethet. Másfelől több nagy pénzügyi részvény lemarad a többiektől, és egyszámjegyű jövedelmet hozva, vagy a könyv szerinti értékhez képest diszkonttal forog.

A 2009-es, széles alapokon nyugvó bikapiaci nekiiramodással ellentétben az idén várhatóan a strukturális növekedéshez kapcsolódó témák egyeduralmára számíthatunk, és néhány magas fordulaton pörgő ágazat és ágazati vezető áll majd a rivaldafényben. A belföldi fogyasztás valószínűleg továbbra is ott lesz a legjobbak között, mivel a kínai politikai vezetők az Egyesült Államokkal szemben továbbra is fennálló kereskedelmi feszültség hatására a belső kereslet élénkítésén fáradoznak.

A kínai talpra állásban tavaly kulcsszerepet játszó exportőröktől az idén a fogyasztók vehetik át a stafétabotot. A munkaerőpiac stabilizálódott, a munkanélküliségi ráta ismét a járvány előtti szinteken jár, a bőséges megtakarításoknak köszönhetően pedig további vásárlóerő szabadul a piacra – Kína a világ fő gazdasági hatalmai között az egyik legnagyobb megtakarítási rátával büszkélkedhet. Tavaly, a vírusfenyegetés miatti bizonytalanság közepette a kínai fogyasztók még többet tettek félre, mivel visszafogták az utazási és az egyéb, nem alapvető kiadásaikat, de a vakcina megjelenésének és a magabiztosan zajló talpra állásnak köszönhetően most újból lehetőségük van kinyitni a pénztárcájukat.

 

Ami a jövőt illeti

A kínai részvényekbe áramló befektetések összege az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt, mivel a külföldi befektetők részesedni szeretnének a renminbi felértékelődéséből és Kína gazdasági növekedéséből. Feltételezhető az is, hogy a befektetők a belföldi ingatlanpiac felől más területek felé fordulnak, mivel ott a kínai kormány szigorú intézkedésekkel igyekezett gátat vetni a spekulációnak. A kínai (és főként Hong Kong-i) vállalatok elsődleges részvénykibocsátásai élénk érdeklődés mellett zajlottak.

Ennek ellenére nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen messzire fut majd a bika 2021-ben. Nagyobb óvatosságra intenek azok a szektorok, amelyekben az értékeltségek hirtelen lufiszerű növekedésnek indultak. Az egyik fő kockázat a várhatónál gyorsabban bekövetkező jogszabályi szigorítás lehet. Ahogy a talpra állás tovább zajlik és fokozódik az inflációs nyomás, Kína lehet az első olyan ország, ahol szükség lehet a likviditás felitatására.

Az év eddig eltelt szakaszában Kína jegybankja, a Kínai Népi Bank vegyes jeleket sugárzott, és időnként elzárta a csapot, hogy lássa, hogyan reagálnak a piacok, melyek január végén bele is remegtek kissé a szigorítás miatti aggodalmakba. Lehet, hogy az infláció lehűtése vagy az eszközbuborékok kialakulásának megakadályozása céljából sor kerül még kisebb szigorításokra, de összességében arra számítunk, hogy a monetáris politika esetleges további normalizálódása lassú és fokozatos lesz, mivel a jegybank gondosan ügyel arra, hogy a Kína reményei szerint amúgy kedvezőnek ígérkező év során semmi ne veszélyeztesse a piaci stabilitást” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.

SOCIAL MEDIA