RTL Klub: Megkezdődött a harc a Nyerő Páros trófeáért!

Kiemelt Tejszínhub

Nyolc pár csapott össze hétfőn este, hogy közülük egy az év Nyerő Párosa legyen. Eddig még sosem látott párbaj feladatban dőlt el, hogy kik költözhetnek a villába és kiket vár a ranch a természet lágy ölén. Előbb a lányok csaptak össze, holnap a fiúk játéka következik.

 

Négy pár dönthetett egy sorsáról: ki költözik vigaszágon a villába? Az első feladatban győzedelmeskedő négy pár nem dőlhetett hátra nyugodtan, hiszen el kellett dönteniük, melyik páros költözhet be velük ötödikként a villába.

 

Dudás Miki: ˝Ivett nem szereti, hogy szeretnek a lányok˝ A világbajnok kajakozó mindig is nagy nőcsábász hírében állt. De vajon most már számára is a család az első?

 

Dér Heni jegygyűrűre és babára vágyik szerelmétől Az énekesnő még csak egy éve van együtt kedvesével, de már most úgy érzi, hogy megtalálta az igazit.

 

„Elképesztő, hogy mennyire nem unlak!” Járai Máté és felesége, Kíra immár 21 éve alkotnak egy párt. Szerintük ennyi év után is tudnak újat mutatni egymásnak…

 

„Furcsábbak lehetünk, mint az átlag…” Szalay Bence és párja, Merci nem igazán törődnek a különcségükkel, hiszen szerintük remekül el tudják egymást szórakoztatni. Hamarosan pedig a nézőket is!

 

„Valami komolyabba mártottam a fakanalamat…”  A Michelin-csillagos séf A Konyhafőnök című műsorban figyelt fel Dórira – mindketten érezték, hogy nem közömbösek egymás iránt.

 

„Amikor szerelmes vagyok valakibe, mindig gyereket akarok” A Belmondo frontembere öt gyermek édesapja. Kedvesével, Zsanival két fiút nevelnek. Most közelebbről is megismerheted Czutor Zolit és szerelmét.

 

Zámbó Krisztián „lefoglalózta” Zsuzsikát Az énekes 9 éve van együtt szerelmével, és néhány szakítás után meg is kérte a kezét. Hiába a közel egy évtized, van, ami még mindig tabunak számít a kapcsolatukban…

 

Milyen együtt élni Rácz Jenővel és Zámbó Krisztiánnal?  A párosok már a legelső este összedugták a fejüket, és átgondolták, hogy vajon kikkel lesz nehéz a következő időszak.

 

Zámbó Krisztiánék érkezése felrobbantotta a villát!  Az énekes és menyasszonya utolsóként költöztek be a Nyerő Páros rezidenciájára, ahol rendesen megbolygatták a kedélyeket…

Bogi Petiről és Istenes Bencéről: „Ilyen típusú fiúkkal nem szeretnék járni”  Bár Bogi eleinte kételkedett Petiben, immár 9 hónapja alkotnak egy párt és egy cseppet sem törődnek a 12 év korkülönbséggel. Sőt!

 

Előzetes: „Érzelmileg és szexuálisan szabadon élünk” (09.22.)

 

SOCIAL MEDIA