Rekordszámú jelentkező az MVM milliós díjazású nemzetközi startup versenyén

Hírek Kiemelt

Rekordot jelentő, több mint 260 nevezés érkezett a régió leginnovatívabb ötleteit kereső startup versenyre, az MVM EDISON-ra. A program idén jelentősen átalakult, így már két projektérettségi fázisban, számos újragondolt kategóriában is jelentkezhettek a csapatok. A döntőbe jutó, legígéretesebb megoldások a komplex képzési program mellett milliós nyereménnyel gazdagodhatnak, illetve esélyessé válnak az akár 50 millió forint értékű befektetésre is.

 

Ötödik alkalommal indult el az innovatív ötleteket felkutatató és felkaroló MVM EDISON startup verseny, amelyre a korábbi évek rekordjait is megdöntő, több mint 260 projekttel neveztek az ötletgazdák. Az akár 50 milliós magvető befektetéssel végződő program idei versenykiírása számos új kategóriával, ötletfázis szerinti felosztással, valamint nemzetközi nevezési lehetőséggel várta a régió legkreatívabb innovátorait.

Az energetikára is igaz, hogy a folyamatos fejlődésnek, átalakulásnak köszönhetően a korábban még élesen elkülöníthető szektorok határvonalai egyre inkább elmosódnak. Éppen ezért az iparág jövőjét meghatározó megoldások, fintech-fejlesztések, valamint a jövő otthonait, városait forradalmasító ötletek mellett a 2021-es versenyen a korábbinál több kategóriában nevezhetnek a csapatok.

„Az MVM Csoport számára kiemelten fontos a folyamatos innováció, a holnap megoldásainak felkutatása, illetve a tehetségek támogatása. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén tovább bővítettük az MVM EDISON startup verseny kategóriáit. Nem egy szakmaspecifikus helyzetre keresünk megoldást, hanem az energetikát érintő ökoszisztéma minden elemére vonatkozóan keressük az újító fejlesztéseket, amelyek segítségével még többet adhatunk ügyfeleinknek, és ezáltal az ország egészének” – mondta Kóbor György, az MVM Energetika Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az új kategóriák között megtalálhatók az MVM Csoport működését segítő megoldások, itt az oktatás, toborzás, tudásmegosztás, környezetvédelem, vagy éppen a fenntarthatóság területén várták az ötleteket. Szintén új téma a vállalatcsoport ügyfeleinek nyújtott szolgáltatások kategóriája. Az MVM Csoport az országhatárokon kívülről is várta startupok, spinoffok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási hallgatók és magánszemélyek innovatív ötleteit. Az érett fázisban lévő vállalkozások Magyarország mellett Csehországból, Romániából, Szlovákiából, Ausztriából és Svájcból is pályázhattak.

A beérkező ötleteket idén már projektérettségi fázis alapján is elkülönítik. Az MVM EDISON egyedülálló eleme, hogy a kiválasztott csapatok márciustól egy két hónapos tréning során betekintést nyernek a startupok világába, megismerhetik az ott használatos nyelvet és kifejezéseket, üzleti, kommunikációs ismereteket, készségeket sajátíthatnak el. A mentorprogram célja, hogy segítséget nyújtson az ötlet validálásában és további fejlesztésében, piacra vitelében. A legígéretesebb korai fázisú projekteket az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) szakértői segítik, hogy befektetésre érett, „startup-ready” termékekké, szolgáltatássá nőhessék ki magukat. Az érettebb fázisban jelentkező csapatok pedig a MVM Csoporttal lehetséges együttműködés térképezik fel és ennek a koncepcióját prezentálják majd a vezetőség előtt.

Az idei döntőben lehetőséget kap a bemutatkozásra egy, a gyermekeket fenntarthatóságra nevelő mobiltelefonos játék, illetve egy okoskuka, amely a felelősségteljes hulladékgyűjtésre motivál. A legjobbak közé került emellett egy mozgatható, kompakt napelemrendszer, amely moduláris energia-optimalizációs szoftverrel rendelkezik. A finálé szereplője lesz egy, az autózás helyett a kerékpározásra ösztönző applikáció is. Ezen felül ott lehet a döntőben a helyben megtermelt megújuló energiát optimalizáló megoldás, valamint egy sharing economy-n alapuló házhoz szállító szolgáltatás is. A versenyen a legjobbak között mérkőzhet meg továbbá egy, a komposztálás új módját megteremtő innováció, valamint egy napenergiát hasznosító, hordozható világítóeszköz-család is. Emellett a legígéretesebb idei fejlesztések közé soroltak egy adatelemzéseken alapuló okosváros-alkalmazást, illetve egy, az ipari validációs tesztek „Airbnb-jeként” szolgáló platformot is.

A 2021. május végén megrendezett online döntőn szakmai zsűri választja majd ki a döntősök közül a legjobb pályázatokat, a csapatok pitchelése, azaz rövid projektbemutató prezentációja, illetve az azt követően feltett kérdésekre adott válaszok alapján. A legjobbnak választott csapatok öt, három, illetve egymillió forint támogatást kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére is az SFL részéről.

A verseny további részleteiről és eredményeiről az www.mvmedison.hu oldalon keresztül tájékozódhat.

SOCIAL MEDIA