Most is nyitva tartanak az új típusú edzésformát kínáló szalonok

Tejszínhub

A karantén negyedik hónapjába érve egyre többeket visel meg, hogy a korábbi edzési lehetőségek beszűkültek: az edzőtermek zárva tartanak, és a szabadban sportolni sem ideális a hidegebb időben. Pedig arra is lenne lehetőség, hogy profi körülmények közt edzzünk az otthonunkon kívül: van olyan beltéri edzésforma, amit jelenleg is igénybe vehetünk.

 

Valójában TEÁOR-kód alapján van megszabva, hogy ki tarthat nyitva a járványidőszakban – mondja Laton Tímea, a HolaSlimX Stúdió üzletvezetője. – A miénk például fizikai közérzetjavító szolgáltatásnak minősül, ráadásul egyszerre összesen 2 fő tud teljesen elszeparáltan edzeni – itt nem fordulnak meg nagy tömegek, mint az edzőtermekben a normál nyitvatartás idején. Minden vendég után szellőztetünk, és le is takarítjuk a gépet.”

Nem Tímeáé az egyetlen ilyen szalon a fővárosban, ám hasonló biciklit csupán néhány helyen találhatunk. A legtöbb helyen ráadásul – a nagyfokú érdeklődés miatt – csak hónapok múlva kapunk időpontot.

De mi is pontosan az a sportolási forma, amit a stúdió kínál?

Ez már egy harmadik, továbbfejlesztett generációja az infrabiciklinek, amit sokan ismerhetnek. Az elsőnél még egy krémet kellett magunkra kenni, és egyfajta zsákot húzni a mellkasunkig, ebben zajott a tekerés. Elég kényelmetlen volt 45 percig, félig ülőhelyzetben tekerni, ráadásul az 50 fokos infracsövek folyamatosan melegítették a fejünket és a mellkasunkat” – meséli a HolaSlimX Stúdió tulajdonosa.

Ezt egy második széria követte, egy zártabb rendszerű, de egyebekben hasonló bicikli. Ebből azonban kimaradtak az első modellben helyet kapó extrák, mint az oxigén- és kollagénterápia, de bizonyos ízületi- vagy gerincbántalmakkal élő emberek sem használhatták őket. Most azonban megérkezett az Infra Slim X, ami mindkét korábbi generáció előnyeit egyesíti, mondja Laton Tímea.

Itt csak fekszel a gépben, semmivel sem kell bekenned magad. Egy gumis szoknyát adunk rád, azzal csatlakoztatunk a gépre. Beszív a vákuum, és az összes jótékony hatás elkezd érvényesülni: egyszerre infra-, kollagén-, oxigén-, ózon- és aromaterápiát is nyújt a gép. Ezek erőssége (az infra kivételével) szabályozható, ahogyan a vákuumé és a tekerésé is.”

A tulajdonos szerint a bicikli jóval kellemesebb élményt nyújt, mint a korábbiak: könnyebb tekerni, de a fekvő pozíció miatt az ízületek védve vannak a terheléstől. Szobahőmérsékleten, vagy nyáron kellemes, klímás környezetben történhet az edzés. A gép több funkciója révén egyszerre több mindent is “tesz értünk”:

Az InfraSlim X elsősorban alakot formál, így nem csupán a zsírszövetet bontó fogyás következik be, hanem az izmainkat is fejleszti. Emellett méregtelenítő és salaktalanító hatással is bír, kiváló ellenszere például a narancsbőrnek. A kollagénterápia pedig rugalmasabbá, feszesebbé teszi a bőrünket.”

A 11. kerületi stúdió március elsején nyitott, és ha minden igaz, még az idén egy második is követi majd. Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen hasonló gépet nemhogy a kerületben, de a tágabb értelemben vett környéken sem találunk. Ráadásul a szalonok általában csak egy gépre ruháznak be, itt viszont két gép is helyet kap: akár baráttal, barátnővel közösen is használhatjuk őket.

Egyedülálló anyukaként én és az üzlettársam is tudjuk, mennyire túlhajszoltak a nők. Számunkra is fontos a relaxáció, és ilyen közeget szerettünk volna megteremteni a stúdióban. Fontos, hogy a 45 perces edzés a kikapcsolódásról szóljon! Ezért fizettünk elő extra szolgáltatásokra, így például a Netflixet is lehet nézni nálunk tekerés közben. A lényeg, hogy ez az időtartam a vendégekről szól, ilyenkor ők vannak nálunk a középpontban” – zárja Tímea.

SOCIAL MEDIA