Regionálisan terjeszkedne az i-Cell

Hírek Kiemelt

A MOL-lal kezd közös termékfejlesztésekbe és a nemzetközi piacokat célozza az i-Cell, amelyben a közelmúltban szerzett tulajdonrészt a Lead Ventures. A scaleupokra specializálódott, budapesti székhelyű kockázati- és magántőkebefektető cég 100 millió eurós tőkéjű alapjainak a MOL, az MFB és az Eximbank a legnagyobb befektetője. Az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik kiemelkedő vállalkozásának számító i-Cell célja, hogy a mintegy 6 milliárd eurósra becsült európai telematikai piac meghatározó regionális szereplőjévé váljon a Lead Ventures és a MOL támogatásával.

 

Az i-Cell 1998-as alapítása óta a telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalata. A szegmens kiemelkedő szereplője a haszongépjárműveknek nyújtott flottakövetési szolgáltatásaival, a 2013-as indulás óta egyik piacvezetője az elektronikus útdíjszedési rendszernek. A cég emellett az eszközmeghibásodás arányát tekintve a legmegbízhatóbb szolgáltatónak számít.

„Professzionális, ügyfeleink igényeihez igazodó megoldásaink olyan cégek mindennapi munkájához nyújtanak támogatást, mint a magyar fuvarozási piac egyik legnagyobb vállalata, a Gelbmann, vagy a szintén a piacvezetők közé tartozó, emeléstechnikával foglalkozó Megakrán Nyrt.” – mondta az i-Cell ügyvezetője. Farkas Károly hangsúlyozta: a Lead Ventures befektetése révén lehetőségük nyílik közös termékfejlesztésekre a MOL Nyrt.-vel, és az első projektekkel már néhány hónapon belül el is készülnek. „A tőkeerős befektető megjelenése, valamint a MOL szakmai partnersége, aktív támogatása lehetőséget teremt az i-Cell-nek arra, hogy – hazai pozícióit megerősítve – a nemzetközi piacokon is terjeszkedjen” – tette hozzá Farkas Károly ügyvezető.

„Azzal, hogy a határokon belül, kicsiben megvalósított elképzeléseinek regionális kiterjesztésén, felskálázásán dolgozik, az i-Cell gyakorlatilag tankönyvi példa volt a számunkra” – fogalmazott Dunai András, az energetika és az üzleti szolgáltatások mellett főként a mobilitásban óriási kitörési lehetőségeket látó Lead Ventures partnere, hozzátéve: mivel érettebb fázisban lévő cégről van szó, a tranzakció, amellyel 50 százalékos tulajdonrészt szereznek a telematikai vállalkozásban, nagyon közel áll a klasszikus magántőkebefektetésekhez (private equity). Dunai András szerint teherforgalom bővülésével és a fizetős rendszerbe bevont újabb útszakaszokkal a társaság hazai fejlődési kilátásai több mint biztatók, ugyanakkor a szakember regionális ambícióknak is látja a létjogosultságát: az európai haszonjárművekbe szerelt telematikai eszközök penetrációjának kiemelkedő a dinamikája, amely a 2018-as 17-ről 2022-re várhatóan 30 százalékosra nőhet, ami így 6,3 milliárd eurós összforgalmat jelentene a kontinens egészére nézve.

SOCIAL MEDIA