A mezőgazdasági járművek az egy évvel ezelőtti időszakhoz hasonló intenzitással dolgoznak

Hírek Kiemelt

Ez derül ki a flottakövetési szolgáltatást is nyújtó i-Cell járműkövető rendszerének adatai alapján. Az adatok természetesen az i-Cell ügyfeleinek járműmozgását mutatják, így tendenciákra lehet belőlük következtetni, de nem tekinthetők országosan reprezentatívnak.

 

A nemzetgazdasági szempontból kiemelkedően fontos mezőgazdasági ágazatban a munkagépek használatában nem tapasztalható változás az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest – ezt mutatják az egyik legjelentősebb, magyar tulajdonú telematikai cég járműkövetési adatai. Az i-Cell az elmúlt két hét adatainak elemzése során arra jutott, hogy az ügyfelei közé tartozó mezőgazdasági vállalkozások haszongépei (jellemzően traktorok) a tavalyi év hasonló időszakában tapasztaltak szerint dolgoznak a földeken: az egy évvel korábbihoz képest körülbelül fél százalékkal több kilométert tettek meg, és mintegy 11 százalékkal több jármű vesz részt a tavaszi munkálatokban.

A mezőgazdasági termelés szintjének fenntartását segítendő a cég minden téren támogatja ügyfeleit. Ennek érdekében egy online oktató rendszert is kialakított, de igény esetén digitális távoktatással is támogatást nyújt az agrárvállalkozásoknak.

Az útdíjbevallási közreműködők körében piacvezető cég 17500 ügyfele mintegy 60 ezer járművének adatait elemezve azt is megállapította, hogy a fuvarozás terén egyelőre nem jellemző az országos szinten tapasztalható közúti forgalomcsökkenés. Érdekesség, hogy bár az OBU rendszerek adatai alapján a 86-os és M86-os út teherforgalma több mint 40 százalékkal visszaesett, közben azonban az M1-esé 10, a 3-as és a 8-as úté pedig mintegy 27 százalékkal emelkedett. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer statisztikái azt mutatják, hogy tavalyhoz hasonlóan idén márciusban is jelentősen emelkedett a megtett távolság az építőipari, illetve útépítő cégek járművei esetében, vagyis a szezon a korábban megszokotthoz hasonlóan kezdődött meg.

Ezzel párhuzamosan 2020 elején újabb rekordot döntött az OBU értékesítés az i-Cellnél. Bár a közvetlenül vásárló ügyfelek rövid idő alatt átálltak az online vásárlásra, a viszonteladói hálózat offline és online értékesítése egyaránt zavartalanul folytatódik – természetesen a hatályos rendelkezéseknek megfelelően.

SOCIAL MEDIA