Prologis: „Egy lépéssel az ügyfelek igényei előtt”

Hírek Kiemelt

Egy lépéssel az ügyfelek igényei előtt – ez a címe a Prologis legfrissebb fenntarthatósági jelentésének, amely átfogó képet nyújt a vállalat környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) programjainak legfontosabb területein elért 2018-as eredményekről.

„Tudom, hogy az ESG programok iránti hosszú távú elköteleződésünk egy olyan megkülönböztető tényező a piacon, amely elősegíti ügyfeleink magasabb szintű kiszolgálását, vállalatunk üzleti értékének növelését és versenyelőnyünk megtartását” – mondta Hamid R. Moghadam, a Prologis elnök-vezérigazgatója. „A hosszú távot szem előtt tartva olyan stratégiai helyszíneken lévő eszközökből álló portfóliót alakítottunk ki, amely képes kielégíteni ügyfeleink igényeit, és segíti a helyszínhez, energiához és munkaerőhöz kötődő problémáik hatékony kezelését.”

2018: Az elsők éve

2018-ban a fenntarthatóságot illetően a Prologis számos mérföldkőhöz érkezett – a vállalat az Egyesült Államokban az első, globálisan pedig hatodik helyen áll a Corporate Knights által összeállított, és idén januárban, Davosban publikált, a világ 100 legfenntarthatóbb módon működő vállalatát tartalmazó listán, valamint az első logisztikai ingatlanvállalat a világon, amely zöld kötvényt bocsátott ki.

Íme további, 2018-at érintő elsők a Prologis életében, amelyekről a jelentés részletesen is beszámol:

  • Az első logisztikai ingatlanfejlesztő, amelynek tudományos eredményeken alapuló célkitűzéseit (SBT) jóváhagyták;
  • Elsőként indított el munkaerő-megtartást célzó programot (Community Workforce Initiative – CWI);
  • Az első logisztikai ingatlanvállalat, amely elnyerte az International WELL Building Institute (IWBI) WELL tanúsítványát;
  • Elsőként nyerte el a Green Lease Leader díj arany fokozatát.

ESG: A globális portfólió fontos értéknövelője

A világ vezető logisztikai ingatlanvállalataként a Prologis tudja, hogy ESG programjai nemcsak közösségeinek és környezetének javát szolgálják, hanem értéket teremtenek az ügyfelek, a befektetők és más érdekeltek számára is, ezáltal segítik az üzleti növekedést.

Növekedés
A Prologisnál a márkaérték, az ügyfélhűség és elégedettség, a befektetői bizalom, valamint a munkavállalói és a közösségi kapcsolatok terén elért növekedés a hosszú távú üzleti stratégia kulcsfontosságú eleme.

Produktivitás
Amit jelent: költségmegtakarítás és értékmegőrzés modern, hatékony épülettervezés révén – így jár a Prologis egy lépéssel az ügyféligények előtt.

Rugalmasság
Amit jelent: a pénzügyi-, működési- és reputációs kockázat felelős kezelése, valamint az érdekelt felek közötti bizalom kiépítése.

A Prologis teljes jelentése itt olvasható.

SOCIAL MEDIA