Premier: sztárparádéval jön A hentes, a Hypewriter 2018-as győztese

Hírek Kiemelt

Az RTL Most+ bemutatja a 2018-as Hypewriter – nemzetközi sorozatötlet pályázat nyertes alkotásának pilot epizódját. A hentes című noir krimi – többek között Alföldi Róbert, Csuja Imre, Földes Eszter, Hegyi Barbara és Kádas József szereplésével – július 5-től megtekinthető az RTL Magyarország prémium digitális szolgáltatása, az RTL Most+ felületén. A Hypewriter idén is várja az új tévésorozat-ötleteket, a pályaműveket július 15-ig lehet beküldeni.

 

2018-ban a Magyarországon élő alkotópáros, Andrew Hefler és Declan Hannigan sorozatterve nyerte meg a Paprika Studios és az RTL Magyarország közös szervezésében létrejött, Hyprewriter – nemzetközi televíziós sorozatötlet pályázat 10.000 eurós fődíját, valamint a lehetőséget, hogy az ötletből teljes értékű pilot készüljön. Miközben már a 2019-es győztes pályamű előkészületei is zajlanak, a The Butcher, azaz A hentes című alkotás első epizódja elkészült, július 5-től pedig a nagyközönség is megtekintheti az RTL Most+-on.

Andrew Hefler és Declan Hannigan Hyprewriter-nyertes művét a Paprika Studios gyártásában a többek között az Aranyéletet is jegyző Mátyássy Áron rendezte, a főbb szerepekben pedig Kádas József, Kerekes Éva, Csuja Imre, Földes Eszter, Szabó Emília, Kolnai Kovács Gergely, Hegyi Barbara, Alföldi Róbert, Klem Viktor és Kaszás Mihály tűnik fel.

A noir krimi műfajú A hentes Karcsiról, a kisvárosi hentesről szól, aki a történet elején egy húsfagyasztóban leli halálát. Karcsi látszólag a település egyik legkedveltebb lakosa: bárki vásároljon is nála, ő mindig a legjobb minőségű terméket kínálja neki, és a vásárló biztosan jókedvűen lép ki az üzlet ajtaján. Karcsit azonban meggyilkolják, és miközben látjuk a gyászoló családot – az özvegyet, a szintén hentesként dolgozó fiukat –, a visszatekintésekből kiderül, hogy Karcsi talán mégsem volt mintapolgár. Sokan voltak, akik el akarták tenni láb alól, sokan meg is tehették volna, ám csak egy valaki van, aki meg is tette…

A Paprika Studios, Kelet-Közép-Európa legnagyobb, 10 országban önálló irodával jelen lévő televíziós műsorgyártója és a magyar televíziós piac meghatározó szereplője, az RTL Magyarország 2021-ben is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert, amelyre fiatal, de már tapasztalattal rendelkező forgatókönyvírók mellett olyan pályázók jelentkezését is várják, akik eddig leginkább csak saját maguk és környezetük szórakoztatására rukkoltak elő jobbnál jobb sorozatötletekkel.

Az angol nyelven zajló versenyre a szervezők elsősorban a kelet-közép-európai régióból számítanak nevezésekre, de a világ minden részéről lehet jelentkezni. A nemzetközi mezőny nyertese 10.000 euróval lesz gazdagabb, pályaművéből pedig teljes értékű pilot készül, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül.

A jelentkezéseket július 15-ig várják a www.hypewriter.tv oldalon.

 

A hentes az RTL Most+ platformon tekinthető meg.

RTL Most+ kódját kérje szolgáltatójától. A szolgáltatók listáját az alábbi linken érheti el: www.rtl.hu/rtlmostplusz

 

SOCIAL MEDIA