Vajon akkor is népszerű italnak számítana-e idehaza a szóda, ha Jedlik Ányos nem jön rá az 1820-as években a szikvízgyártás mikéntjére? Azóta a szódavíz közkedvelt italnak számít Magyarországon, ami a technika fejlődésének is köszönhető.

„A szénsavas vizet korábban egészségügyi panaszokra is ajánlották, manapság kiváló frissítőt lehet készíteni belőle a különböző ízesítésű szörpökkel. Emellett a szóda kulcsfontosságú szerepet tölt be a műanyagszennyezés csökkentése terén” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere. A SodaStream összegyűjtötte az öt kevéssé ismert tényt a hazai szódafogyasztás történetéből.

Az utántölthető palackozott szódavizet első ízben Say Rudolf, a Szentháromság gyógyszertár gyógyszerésze kezdte el árulni kereskedelmi forgalomban idehaza 1872-ben. Emlékét egy részletes árlistát tartalmazó hirdetés is őrzi, ami a „Székesfejérvár” című folyóiratban jelent meg 1872. május 5-én. Egy kisebb szódásszifon töltése 8, míg egy nagyobb szifoné 12 krajcárba került. Érdekesség, hogy Say Rudolf nemcsak szénsavas vizet, hanem ízesített szódát is árult citromos, illetve málnás ízesítésben.
A szódavíz készítésére és tárolására vonatkozóan I. Ferenc József uralkodása idején, 1895-ben lépett életbe az első szigorú törvény. Ez többek között szabályozta azt, hogy ki gyárthat szénsavas vizet, illetve azt is, hogy milyen anyagokból készülhetett a szódásszifon. Eszerint a szódavizet csak olyan palackokba volt szabad tölteni, amelyeknél a szifonkupak üvegből, porcelánból, vagy fémet nem tartalmazó vulkanizált kaucsukból készült. Első ízben írták elő a kötelező minőségellenőrzést mind a tisztaságra, mind a gyártástechnológiára vonatkozóan, amelyet a város főorvosának, illetve rendőrfőkapitányának kellett gyakorolnia.
1899-ben Budapesten bevezették a szikvízadót, ennek következtében pedig a frissítő ital palackonként egy krajcárral drágább lett. A döntést azzal indokolták, hogy a szódavíz az akkori felfogás szerint a gazdagok itala volt, de a szikvízgyárosok pont azzal érveltek, hogy a szódavizet a szegényebbek fogyasztották a századfordulón, a tehetősebb italának pedig inkább a pezsgő számított ebben az időben.
A ’60-as évektől kezdődően kezdtek elterjedni idehaza a cserélhető szénsavasító patronokkal rendelkező szódásszifonok. Az első „autoszifonok” még üvegből készültek, majd az alumínium ipar fejlődésével lehetővé vált az alumíniumból készült, dizájnos szódásszifonok kifejlesztése.
Bár a magyarok már évtizedekkel ezelőtt is előszeretettel fogyasztották a szódát otthon, éttermekben, vagy autóbuszállomásokon, a legtöbb szénsavas vizet naponta minden bizonnyal a Csepel Művek munkásai hörpintették fel. Korabeli újságcikkek szerint 1984-ben, a nyári időszakban napi 5-8 liter szódavizet is megittak, de azok, akik közvetlenül a vaskemencék mellett dolgoztak, még ennél is többet el tudtak fogyasztani a munkaidő alatt.

„A szénsavasító palackkal és szénsavasító patronnal rendelkező SodaStream gépek forgalmazása 2008-ban indult el idehaza, vagyis a magyarok már 14 éve olyan szódagépeket használhatnak otthon, amelyekkel egy gombnyomásra, pillanatok alatt készíthető tetszőleges szénsaverősségű szódavíz csapvízből” – tette hozzá Széll-Szőke Krisztina.