Öt éve nem volt ilyen magas a fogyasztói bizalom

Hírek

Hatvanegy országot vizsgált a Nielsen, nálunk mérték az egyik legnagyobb emelkedést. Az érték ugyanakkor így is nagyon alacsony.

Hat ponttal 61-re nőtt a magyar fogyasztók bizalmi indexe 2015 harmadik negyedévében. A mostaninál nagyobb mutatót a magyar fogyasztók bizalmi indexe legutóbb 2010 második negyedévében ért el, akkor 65 ponttal, derül ki a Nielsen adataiból.

Az európai bizalom már a harmadik egymás után következő negyedévben nőtt. Harminckét vizsgált ország közül egyik negyedévről a másikra huszonegyben lett nagyobb az index. Így a kontinens átlaga 79 pont után 81-re emelkedett. A világon az index legnagyobb növekedést elért tizenhárom országa közül tizenegy európai. A globális átlag a második negyedévi 96 pont után rekordot jelentő 99-re nőtt. Ez a legnagyobb mutató a Nielsen felmérésének 2005 óta tartó történetében.

Az index három összetevője közül a magyar válaszadók vásárlási kedve nőtt leginkább. A jelenlegi időszakot, figyelembe véve az árakat és saját pénzügyi lehetőségeit a válaszadók 21 százaléka tartja megfelelőnek arra, hogy megvegye, amit szeretne vagy amire szüksége van. Ez az arány az előző negyedévben még alacsonyabb volt, összesen 17 százalék.

A magyarok közül saját személyes pénzügyi kilátásairól a következő tizenkét hónapra vonatkozóan kisebb-nagyobb mértékű pozitív előrejelzést átlag 24 százalék adott, a második negyedévi 22 százalék után.

Javult, ha csak 1 százalékponttal is az index harmadik alkotó elemének mutatója: a munkahelyi kilátásokat jónak a következő tizenkét hónapban a megkérdezettek 14 százaléka látja.

„Globálisan folytatódik a gazdasági bizonytalanság időszaka, és ez megkeverte a bizalom trendjeit. Annak ellenére, hogy az USA-ból különböző gazdasági jelzések érkeznek, a fogyasztók bizalma erősödött és a fogyasztók költése mozgatja a gazdaságot. Európában vegyesebb a bizalom, az ország-specifikus gazdasági körülmények különbségei következtében. Növekvő bizalom jelzi Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban, hogy javul a munkaerő piaca, viszont Oroszországban a bizalom zuhant, mivel hanyatlik a gazdaság. Latin-Amerikában szintén vegyes az összkép, de csökken a bizalom Brazíliában, amely a régió legnagyobb gazdasága” – állapította meg Louise Keely, a Nielsen-csoporthoz tartozó Demand Institute elnöke.

SOCIAL MEDIA