Összeállnak a csillagok – bemutatkoznak a Csillag Születik műsorvezetői

Tejszínhub

Ez a páros ugyan szerepelt már együtt több nagyszabású showműsorban is, de ilyen felállásban még nem láthatták őket Magyarországon! Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti először vezetnek közösen nagyszabású showműsort, ráadásul rögtön a 2025-ös év egyik legnagyobb RTL-es szenzációjának készülő tehetségkutatóját, a Csillag Születiket.

 

Ebben a showműsorban nincsen műfaji megkötés, sőt, a klasszikus területeken túl a 21. század technikai vívmányait, vagy akár a mesterséges intelligenciát mesterien használók jelentkezését is várja a gyártó, az UFA Magyarország.

A két népszerű műsorvezető személye garantálja, hogy itt lesz csillaghullás, meteoreső, üstökösök szállnak el, de igazi állócsillagok születése mellett is bábáskodhatunk majd. Egy biztos, itt kő kövön nem marad!

A műsorvezetők május 7-én, a Fókusz adásában bővebben nyilatkoznak. Hamarosan pedig bemutatkoznak a Csillag Születik zsűritagjai is.

Aki szeretné megmutatni a tehetségét ország-világ előtt, annak nincs más dolga, csak jelentkeznie kell a Csillag Születik hivatalos felületeinek egyikén. A megújuló tehetségkutatóban bárki, kortól függetlenül, műfaji kötöttségek nélkül megmutathatja tehetségét: legyen szó vers- és prózamondásról, éneklésről, zenélésről, táncról, humorról, cirkuszművészetről, bármilyen hétköznapi készségről, vagy egyéb műfajról. Aki bekerül a műsorba, esélyt kap arra, hogy országos ismertségre tegyen szert, nem mellesleg a 24 millió forintos fődíj boldog tulajdonosa is lehet.

Tedd meg az első lépésed az új életed felé és jelentkezz!

Telefonon, Viber/Whatsapp-on a +36 30 195 95 95-ös számon, vagy online az rtl.hu oldalán: https://rtl.hu/csillagszuletik/jelentkezes

Fontos, ha a produkcióban bármilyen állat szerepel, akkor a jelentkező a személyes meghallgatás előtt köteles erről előzetesen tájékoztatni a produkciót. A tájékoztatás történhet telefonon, a +36301959595-ös telefonszámon, vagy a csillagszuletik@ufashow.hu e-mail címen.

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: rtl.hu/csillagszuletik/

Facebook: facebook.com/CsillagSzuletik/

Instagram: @csillagszuletikrtl

TikTok: @rtlhu

SOCIAL MEDIA