Online hegesztés és „süteménykóstolás” fotóról

Karrier

A koronavírus által előidézett helyzet a szakképzés automatizmusait is alapjaiban változtatta meg. Csakhogy amíg az elméleti oktatás könnyebben megoldható egy webkamera segítségével, addig a gyakorlati tárgyaknál az oktatók kreativitására is szükség van ahhoz, hogy tanulóik ne maradjanak le. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mindent megtesz azért, hogy a partnerszervezetei ebben a mindenki számára új helyzetben is helytállhassanak.

„Alapvetően azt látjuk, hogy azoknak, akik eddig gyakorlati képzéssel foglalkoztak, csak egy egészen kis százaléka tudja úgy folytatni az oktatást, mint eddig. Ilyen lehet például egy asztalosműhely, persze minden szükséges biztonsági előírást betartva. Nagyon sokan átálltak digitális oktatásra, így mi is próbáltunk olyan fórumokat létrehozni, ahova a vállalatok által a tanulóknak otthonra javasolt videókat, a tevékenységekhez és műveletekhez adott segédanyagot fel lehet tölteni. A nagyvállalatok ebben élen járnak, de a kisebb cégeknél is azt látjuk, hogy az oktatók maximálisan beleteszi szívüket-lelküket, hogy minden gördülékenyen haladhasson” – árulta el Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója.

Az oktatási központok az MKIK szakértőivel együttműködve nagyon hamar reagáltak az új helyzetre.

„A közösségi média egyik felületén minden szaknak és évfolyamnak létrehoztunk egy-egy csoportot, az oktatók itt kommunikálnak a diákokkal. Ide töltik fel, vagy közvetítik élőben videóikat, és adják ki a projektfeladatokat is” – árulta el Fazekas István, egy szakképzéssel és vendéglátással foglalkozó cég ügyvezetője. „A cukrász és szakács szakokon viszonylag könnyű otthon is megoldani a gyakorlati részt, míg a pincér és eladó szakoknál az oktatók nagyobb kreativitására is szükség van. A diákok befotózva küldik el a kitöltött feladatlapokat vagy éppen egy elkészült étel képét, és ott kapnak dicséretet is sikeres megoldások esetén. Azt vettük észre, hogy azok a diákok, akik a tanműhelyben is komolyan veszik a gyakorlati tárgyakat, gond nélkül megértették, hogy most alkalmazkodni kell ehhez az új helyzethez, így látszik, hogy továbbra is szorgalmasan dolgoznak. A vártnál könnyebben álltunk át a digitális oktatásra, mivel mind a diákok nagy része, mind az oktatók felmérték, hogyan lehet a leghatékonyabban működni így is.”

Benus Ferenc, egy hegesztésoktatással foglalkozó cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az első pillanattól figyelnek arra, hogy a tanulók ne legyenek magukra hagyva. „Vannak mozdulatok a hegesztésben, a kéz koordinációja, melyet egyébként hegesztőszimulátoron tanulnak a diákok, és addig ki sem mennek a gyakorló részre, amíg el nem sajátították ezeket a finom lépéseket. A szimulátor működési elvét alapul véve kifejlesztettem egy módszert, így otthon akár egy tollal vagy ceruzával elsajátíthatók ezek a mozdulatok. Az online oktatócsomagunkat az MKIK kérésére más oktatási intézményekkel is megosztottuk, hogy ők is haladhassanak a tananyaggal. Most egy újabb feladatsoron dolgozom, amely a feladatra való összpontosítást és a kézkoordinációt hangolja össze” – tette hozzá a hegesztési szakértő.

Vörös-Gubicza Zsanett az javasolja, akinek az életkörülményei megváltoztak, és jelentős szabadidővel rendelkezik ezekben a hetekben, az használja ki az idejét, hiszen különböző oktatási felületek több ingyenes, online képzéssel is várják a tanulni vágyókat.

SOCIAL MEDIA