Nyerő Páros: Pataki Zitáék a legújabb kiesők

Tejszínhub

A bizalmi szavazás eredményeként LL Juniorék és Molnár Gusztiék egy emeletre kerültek a Nyerő Páros villában. A jószomszédi viszony nem is tartott sokáig, újabb veszekedéstől volt hangos a villa. A harmadik közös játékban a pároknak egy szobát kellett berendezni a fiúk memóriájára hagyatkozva. A játékban legrosszabbul teljesítő Kárpáti Rebeka és párja, Fecó, illetve a fordulóban legkevesebb pénzt gyűjtő Pataki Zita és párja, Attila került veszélyzónába. A szimpátiaszavazáson Zitáékat egyedül Gusztiék támogatták, így számukra véget ért a játék.

 

LL Junior „torokra támadt” Vivinél?

Már korán reggel veszekedéstől visszhangzott a villa: Molnár Guszti felesége és a zenész között kirobbant a balhé. „Egy suttyó bunkóság!” – fakadt ki Vivi Gusztinak.

 

Hoppá! Megalakul az első szövetség a Nyerő Páros villájában?

A reggeli meditálás után Norbinak támadt egy ötlete, amit meg is osztott a többiekkel. Mivel úgy érzi, megtalálták az összhangot Edináékkal és Rebekáékkal, egy tervet eszelt ki. Csutinak azonban nem igazán nyerte el a tetszését az Éjjel-Nappal Budapest sztárjának ötlete.

 

„Jézusom, ez ember! – frászt kapott Edina Kabáttól.

A szépségkirálynő a nagy kapkodásban először nem vette észre, hogy valaki mozdulatlanul figyelte minden lépésüket, méghozzá elég közelről…

 

Guszti és Vivi elloptak egy embert?

A szerelmesek mindent megtesznek a győzelemért, de Balázs szeme mindent lát…

 

LL Juniorék a földre terítették Kabátot

„Óvatosan, mert összetörik!” – szólt rá Balázs a párosra, akik igen vehemensen hurcolták végig a játékmestert a költöztetésnél.

 

Balázs beszólt Norbiéknak: „Mit csináltok? Fogócskáztok?”

Az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai össze-vissza rohangáltak a játék végén. Balázs próbálta megfejteni, hogy mégis milyen céllal.

 

„Ez most komoly?” – Pataki Zita nem hitt a fülének

Zitáék gondosan költözködtek a Nyerő Páros játékában, amikor Ati váratlan kijelentést tett.

 

Kárpáti Rebekáék feltörölték a padlót Kabáttal

„Azt hittem, hogy a főzést már semmi nem múlja alul, de ez a legeslegjobb, amit csináltok!” – röhögött Balázs, aki sehogy sem tudta feldolgozni a páros cselekedetét.

 

Zita könnyes kampánya Edináéknál: „Sokkal többet adtam, mint Rebus”

Az időjós és párja az esti szimpátiaszavazás előtt meglátogatták Csutiékat, és megpróbáltak a szépségkirálynő lelkére beszélni. Gyorsan el is tört a mécses Zitánál, Edina pedig feltette a kérdést…

 

Kárpáti Rebekáék vs. Pataki Zitáék: újabb páros távozott a villából

Elérkezett a harmadik szimpátiaszavazás estéje, ahol ismét állást kellett foglalniuk a sztárpároknak. Meglepő döntésekből ezúttal sem volt hiány!

 

„Csak csatározzatok! Majdnem mindnek válságban van a házassága!” – Pataki Zita

A búcsú sosem könnyű, az időjós számára mégis megnyugvás az, hogy habár számukra most véget ért a verseny, az ő házasságuk töretlen.

 

Előzetes: „Nehogy kiüsd a fogam!” (10.29.)

Ma este párbajozni hívják ki egymást a sztárpárok, ahol rendesen meg is szívatják a másikat. Nyerő Páros 21:00-kor az RTL Klubon!

 

Nyerő Páros – minden hétköznap 21.00-kor az RTL Klubon.

A Nyerő Páros epizódjai a premier után visszanézhetők az RTL Most-on.

Az adást követően azonnal indítható az RTL Most+-on a Nyerő Páros Kibeszélő Kabát Petivel és az aktuális kiesőkkel.

https://www.rtlmost.hu/nyero-paros-p_7690/nyero-paros-kibeszelo-5-evad-3-resz-c_12902617

 

https://rtl.hu/rtlklub/nyeroparos

https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/

https://www.instagram.com/nyeroparosofficial

https://www.tiktok.com/@nyeroparosofficial

 

SOCIAL MEDIA