Nyerő Páros: Sebestyén Balázsnak életre szóló élményt jelentett a fiúk játéka

Tejszínhub

A Nyerő Páros legutóbbi játékában a fiúk voltak soron, ezúttal azt kellett bebizonyítaniuk, mennyire mozognak otthonosan a konyhában. A földrengés közepette igazi tortaszörnyek születtek a fiúk kezei között. Este bizalmi szavazásra került sor, egy-egy pontszám alaposan felborzolta a kedélyeket, és még a szobabeosztást is teljesen átalakította.

 

Kinga nekiesett Rebinek: „Meghalnék a gyilkos szemeidtől!”

Bár Junior tiszta vizet szeretett volna önteni a pohárba, felesége teljesen átvette az irányítást. Mivel nem igazán tudja hova tenni Rebekáék „negatív kisugárzását”, letámadta a párost.

 

Odett szerelmének: „K*ssoljál már, Norbi!”

Az Éjjel-Nappal Budapest szerelmespárja között tapintani lehetett a feszültséget, hiszen egymás szavába vágva kiabálták végig a játékot.

 

Kabát Peti: „Mit csinálsz, Csuti bácsi?!”

Az 5 éves Petike a fejét fogta az izgalomtól, hiszen Csuti szinte szétroncsolta születésnapi tortáját.

 

Kinga Juniornak: “Tudod, mi az a piskóta?”

Úgy tűnik, a zenész nem igazán mozog otthonosan a konyhában. „Melyik a tejszín?”, „Mi az a habzsák?” – kérdezgette szerelmét, akinél gyorsan betelt a pohár…

 

Molnár Guszti ölbe kapta a kis Petikét

A tortasütés után Kabát meglátogatta a konyhában szorgoskodó színészt, és örömében egyből a nyakába ugrott…

 

Balázs röhögőgörcsöt kapott Fecó „ámokfutásától”

Kárpáti Rebeka szerelme szinte mindent elpusztított a konyhában, a műsorvezetőnek pedig folyt a könnye a nevetéstől. „Egy életre szóló élmény, amit okoztál nekünk!” – nevetett Balázs a játék végén.

 

Pataki Zita elárulta, mi okozott feszültséget a házasságukban

Ati türelmesen hallgatta az utasításokat feleségétől, aki magából kikelve üvöltözött párjával. A tortás játék során kapcsolatuk egykori mélypontjára is fény derült.

 

LL Junior Atinak: „Legalább a feleséged diplomájához legyél már kulturált”

Zita férjének kijelentése kiverte a biztosítékot a zenésznél, aki egyből Kinga védelmére sietett és nekiesett Attilának…

 

Elszabadultak az indulatok: „Álljunk most már bele a dolgokba!”

A párok tisztázták a szövetségi viszonyokat a villában. Juniorékat annyira váratlanul érte az eredmény, hogy Kinga majdnem elájult a bizalomvesztés után.

 

LL Junior Gusztinak: „Ne üvöltözzél velem!”

A zenész félrehívta a színészt, mert eléggé érzékenyen érintették Guszti szavai. Vivi azonban nem hagyta egyedül férjét, ami csak olaj volt a tűzre, így a beszélgetés gyorsan egy újabb veszekedéssé alakult.

 

Előzetes: Kabát megszenvedi a párok játékát? (10.28.)

A játékmester újabb szerepben tűnik fel a Nyerő Párosban, ami nem csak a szerelmeseknek lesz kihívás. Nyerő Páros ma este 21:00-kor az RTL Klubon!

 

 

Nyerő Páros – minden hétköznap 21.00-kor az RTL Klubon.

A Nyerő Páros epizódjai a premier után visszanézhetők az RTL Most-on.

 

https://rtl.hu/rtlklub/nyeroparos

https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/

https://www.instagram.com/nyeroparosofficial

https://www.tiktok.com/@nyeroparosofficial

 

 

 

SOCIAL MEDIA