Növekedésben a SPAR

Hírek

A vállalat forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 %-kal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A szuper- és hipermarketek esetében is új kereskedelmi modellekkel kísérleteznek.

2016-ban – a kormányzati intézkedések miatt visszafogott aktivitású 2015-ös év után – a vállalat közel 20 milliárd forintot költött beruházásokra, melyből 24 üzletet alakítottak át és 4 új üzlettel bővült a hálózat. Az idei beruházási terv pedig 22 milliárd forint, amely újabb 24 áruház megújulását és 5 új egység megnyitását jelentené.

A megújulás nem csupán megszépülést, hanem új szolgáltatások és elképzelések meghonosítását is jelenti az üzletekben. A pesterzsébeti INTERSPAR csaknem kétmilliárd forint értékű modernizálása keretében például nem csak energiatakarékos berendezéseket építettek be, de a magyar fogyasztók igényei alapján – nemzetközi tervezőcsapat segítségével – a piacok hangulatát idéző, frissárukat – zöldség-gyümölcs, pékáru, húsáru – kínáló részleg nyílt az eladótéren belül, illetve SPAR to Go étteremmel is bővítették az áruházat. Az éttermek kialakításával már a szupermarketek esetében is kísérleteznek, az első eredmények biztatóak. A Kerepesi úti SPAR-ban emellett egy, a vásárlók számára nyitott hűtőkamrát is üzembe állítottak, ahonnan nagyobb tételben is beszerezhetőek a hűtött italok.

A hipermarketek esetében a számok alapján az elmúlt évek a bevétel stagnálását mutatták, miközben a lakóhelyközeli, mindennapi bevásárlást szolgáló kényelmi üzletek forgalma az országos átlag fölött növekedett. Szalay Zsolt ügyvezető igazgatóval részben az érdi INTERSPAR közelmúltbeli megnyitása kapcsán is beszélgettünk a hipermarket-formátum magyarországi helyzetéről. Elmondása szerint az INTERSPAR-ok közül a legnagyobbak is csupán 5-6000 négyzetméteresek, az új érdi egység pedig mindössze 3100. Építészeti és berendezési megoldásokkal – például körben bejutó napfény, a hagyományosnál alacsonyabb, átlátható polcsorok – érik el a tágasság érzetét, miközben a kisebb alapterület kiszolgálása is hatékonyabban megvalósítható. Természetesen a választék is ennek megfelelően alakul: a SPAR márkát meghatározó frissáruk mellett sok a nem-élelmiszer termék is, viszont például „nincs kint 30 féle tévé” – mondja Szalay Zsolt. Meggyőződésük, hogy ezekben a termékkategóriákban úgysem tudnak az online áruházakkal versenyezni. Így viszont nem kényszerülnek az áruházak egyes, kihasználatlan részeinek leválasztására sem, mint ahogy az a nagy alapterületű konkurenseknél olykor előfordul.

A hiper- és szupermarketek mellett kiemelt a néhány éve bevezetett franchise-üzletek szerepe is. Számuk ma 116, ebből 43 a tavalyi év során nyílt meg, a legnagyobb arányban az OMVSPAR Express együttműködés keretében. Az online kereskedés beindítását pedig 2018 első negyedévére várják, ha időben megkapják az osztrák anyacégtől az ott már működő IT-fejlesztéseket.

A SPAR saját húsüzeme a második legnagyobb húsipari egység Magyarországon, amelyben évente – többek között – 11,3 millió kg saját márkás hústermék készül. Az üzem emellett a szakemberképzés fontos bázisa is: a hiányszakmának számító hentesek és élelmiszermérnökök képzését is szolgálja. A vállalat esetében egyébként is kiemelkedő a hűséges dolgozók aránya és szerepe – a munkatársak több mint fele legalább öt éve dolgozik a SPAR-nál -, de több mint 1000 szakiskolai tanulót is foglalkoztatnak, Budapesten pedig toborzóirodát nyitottak. Emellett büszkék arra, hogy nem csupán alkalmazottaik 76%-a nő, de a vezetői pozíciókban is 71% a hölgyek aránya.

SOCIAL MEDIA