Női munkavállalókat vonz mérnöki pályára az ABB Magyarország

Hírek Kiemelt

Az ABB nemzetközi női mentorprogramjának célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken. Az öt hónapos mentorálás során a különböző országok diákjai havi egy alkalommal különböző témákra fókuszáló, félnapos programokon vehetnek részt, így már egyetemi hallgatóként megismerhetik egy vezető nemzetközi technológiai vállalat működését, szolgáltatásait és karrierlehetőségeit. Találkozhatnak az ABB női vezetőivel, megismerhetik a különböző területeken dolgozó kollégák karrierútjait.

 

„Nekem nagyon sok pozitív élményt ad a mentorálás, jó látni a résztvevők nyitottságát és érdeklődését az ABB-nél végzett munkánk iránt. A program elején egy őszinte beszélgetés bontakozik ki, ahol jobban megismerjük egymást és nyíltan tudunk beszélgetni a félelmeikről, kétségeikről is egy ilyen pálya választásával kapcsolatban” – mondja a programban már több alkalommal helyi mentorként részt vevő Wermuth Helga, aki hat éve dolgozik Értékesítő Mérnökként az ABB Kft. Folyamatautomatizálás üzletágában.

„A legmotiválóbb számomra, hogy segíthetek másoknak. Visszagondolva, 20 évesen, amikor sokkal kevesebb önbizalommal és önismerettel rendelkeztem, jól jött volna, ha a kétségeimet és kérdéseimet át tudtam volna beszélni egy olyan tapasztalt személlyel, aki nőként, műszaki területen már jártas a munka világában” – teszi hozzá a vegyészmérnök végzettségű Helga. „A másik motiváló dolog, hogy nagyon sok mentoráltból gyakornok, majd teljes állású munkaerő válik a cégünknél.”

Hornyák Barbara a mentorprogam egyik korábbi résztvevője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult mechatronikai mérnök szakon. Azért jelentkezett a mentorprogramra, mert pozitív véleményt hallott a cégről és a termékeiről is. A program elvégzése után gyakornokként és projekttámogató mérnökként kezdett dolgozni az ABB Robotika üzletágánál. „Számomra a leghasznosabb a női vezetőkkel történő beszélgetések voltak. Megmutatták, hogy nem zárja ki egymást a karrier és a család. A női vezetők szemlélete sokszor eszembe jut, és inspirál. Továbbá, a program alatt a mentoromtól, szerzett robotprogramozási és szimuláció készítési tapasztalat alapozta meg a karrierem elindításához szükséges tudást a cégnél” – mesél Barbara a mentorprogramos tapasztalatairól.

Hevesi Ramóna a Debreceni Egyetem Műszaki karán, Műszaki Menedzser szak hallgatójaként vett részt ABB mentorprogramjában. „A leghasznosabbak számomra a kötetlen beszélgetések voltak, melyek során megoszthattuk addigi tapasztalatainkat egymással, illetve meghallgathattuk a vezetők karrierépítésre vonatkozó tanácsait.  Sikerült jó kapcsolatot kialakítani több kollégával is, így biztos voltam benne, hogy szívesen dolgoznék az ABB-nél. A mentorprogram végeztével nyílt előttem egy értékesítői gyakornok pozíció a Folyamatautomatizálás (PA) területen, majd az Electrification Service (ELSE) üzletágában helyezkedtem el értékesítés támogatás és termék marketing vonalon, ahol már több, mint két éve dolgozom. Véleményem szerint megfelelő kitartással előtérbe kerül a tehetség és szorgalom, és ez számít. Fontos, hogy az egyén megítélése ne nemi, származási, vallási kérdés legyen, hanem sokkal inkább a tehetségé, szorgalomé, nyitottságé” – foglalta össze meglátásait Ramóna.

 

Fotó: ABB Sustainable Talent Program for women in engineering, Wermutg Helga mentor

 

SOCIAL MEDIA