Naperőműben termelt áramból fűtik hátrányos helyzetű, gyermekes családok házait Tiszabőn

Hírek Kiemelt

Egy fűtött szoba rendelkezésre állhasson minden olyan házban, ahol kisgyermeket, gyerekeket nevelnek – ezt a célt határozta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Zrt. Tiszabőn induló mintaprogramja, melynek keretében naperőművet létesítenek a településen, és számos háztartást előre fizetős mérőórával látnak el.

 Fenntartható energetikai mintaprogramot indít az ország legelmaradottabb települései között számon tartott Tiszabőn az E.ON Hungária Zrt. a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen – erről írt alá együttműködési megállapodást Kiss Attila, az E.ON elnök-vezérigazgatója és Vecsei Miklós roma ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. A megállapodás értelmében a kisgyermeket nevelő családok támogatott lakhatási programban vesznek részt, melynek fedezetét a településen zöldmezős beruházásként épülő naperőmű bevételei teremtik elő.

A tiszabői programmal újabb fejezet kezdődik az E.ON és a Máltai Szeretetszolgálat évek óta tartó együttműködésében, melynek során korábban helyreállították a veszprémi pokoli torony gázellátását, valamint biztonságos és szabályos ellátást vezettek be a tatabányai Mésztelepen, ahol  több mint 200 lakásban zajlott veszélyes és szabálytalan áramvételezés. Az együttműködés során szociális segítő programokkal együtt valósították meg a mérőcseréket és a szükséges fejlesztéseket, és a kettő együtt vezetett eredményre.

A most induló program célja, hogy szabályos és biztonságos áramvételezési lehetőséget alakítsanak ki a településen, a családok térjenek át az előrefizetős mérőkre, váljanak tudatos fogyasztókká. Bár a kormány jelentős tűzifatámogatást biztosít a legszegényebb családoknak, mégis előfordul, hogy környezetszennyező, vagy egészségre ártalmas anyagokkal tüzelnek. A tiszabői mintaprogramban épülő naperőmű elkészülte után termelődő bevételek szociális kiadásokra nyújtanak fedezetet, a végső cél, hogy egy fűtött szoba rendelkezésre állhasson minden olyan házban, ahol gyermekeket nevelnek.

A településen harmadik éve zajlik a Máltai Szeretetszolgálat felzárkózást segítő programja, melynek során már eddig is számos család tért át az előre fizetős mérők használatára. Miután az energiát előzetesen vásárolják meg a bevételek tükrében, a háztartások nem halmoznak fel adósságot, így nem kerülnek kikapcsolás alá. A tapasztalatok szerint a berendezéseket használó családok jóval tudatosabban és takarékosabban fogyasztanak, és az ellátásuk is biztonságosabb.

Tiszabőn évente mintegy hetven gyermek születik, a 2100 lakosú településen az átlagéletkor 18 év, (az országos átlag 42,7 év). A házak nagy része rossz állapotú, több helyen semmilyen fűtés nincs, és a nyílászárók is hiányoztak. A Máltai Szeretetszolgálat korábbi programjában fényáteresztő polikarbonát lapokkal pótolta a törött üvegű ablakokat, így több tucatnyi épületet sikerült lakhatóvá tenni. A most induló program során olyan lakásokat is előre fizetős mérőórákkal látnak majd el, ahol korábban nem volt, vagy megszűnt a szolgáltatás.

SOCIAL MEDIA