Motor nélkül a Harley, repül a Porsche

Hírek

A két hétvégi bejelentés nem szabja át alapjaiban a járműpiacot, de hétfő reggeli kávéhoz mindenképpen érdekes kísérők.

Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó várhatóan 2019-től elektromos motorokat is árusít. Közleményük szernt a motorokat azzal az Alta Motors vállalattal közösen fejlesztik ki, amelyben a héten szerzett részesedést. Az ügylet értékét Matt Levatichnem tárta fel.

A kaliforniai startup cég elsősorban kisebb elektromos sportmotorkerékpárokat gyárt 2010 óta. Egyik terméke, a Redshift MXR egy töltéssel akár 96,6 kilométert is képes megtenni, a töltési idő mintegy 90 perc.

Alig egy nappal korábban jelentette be a Porsche, hogy repülő gépkocsi kifejlesztésén gondolkodnak.

Volkswagen sportautógyártója így kíván versenybe szállni más gyártókkal a városi személyszállítási piacon.

Ennek tényleg volna értelme. Ha például Zuffenhausenből (ahol a Porsche-üzem van) a stuttgarti repülőtérre akarok eljutni, ez legalább félórába telik, ha nem többe. Repülve 3-6 percbe – – közölte Detlev von Platen, a Porsche értékesítési igazgatója egy interjúban.

Már sok autógyártó fejleszt repülő gépkocsit, számítva arra, hogy a kereslet eltolódik a hagyományos gépjárművektől az önvezetők felé, amelyeket mobilapplikációk segítségével lehet bérelni. A Volkswagen autótervező cége, az Italdesign és az Airbus a tavalyi genfi autószalonon már bemutatott egy Pop.Up-nak elnevezett kétüléses repülő autót, amely kifejezetten a közúti dugók elkerülésére alkalmas. A Porsche terve szerint jövőbeni repülő autója felett az utasnak is volna némi ellenőrzése, de nem lenne hozzá szükség vezetői engedélyre, mert a jármű legtöbb funkciója automata volna – írta az Automobilwoche.

A Porsche repülő autójának potenciális versenytársa lenne a német startupok közül a Daimler támogatta Volocopter, a Lilium Jet és az eVolo, valamint az amerikai Terrafugiaés a Joby Aviation – emlékeztet tudósításában az MTI.

SOCIAL MEDIA