Mood managert igazolt az Armadillo

Karrier

Kiss Tímea lett az Armadillo Kreatív Ügynökség mood managere. Az új pozíció bevezetésével a cég azt a fontos célkitűzést szeretné megvalósítani, hogy a kreatív és innovatív gondolkozáson alapuló iparágban dolgozó kollégákat támogassa a mentális jólét javításában és a munkahelyi környezet pozitív alakításában.

 

A szakembernek több mint tíz éves tapasztalata van. Korábban a WhiteLab HR vezetője volt, ahol többek között a HR stratégia és keretrendszer kialakításáért, a HR rendszerek és folyamatok teljeskörű felépítéséért és bevezetéséért volt felelős. A Well Be Consulting alapítójaként, kifejezetten a kkv szektor számára kínál olyan kiszervezett HR szolgáltatásokat melyek jellemzően a nagyvállalati szektorban voltak eddig elérhetőek. Ezzel a lépéssel a Well Be Consulting és az Armadillo között stratégiai együttműködés kezdődött. A kreatív iparágakban dolgozókra ráfér a jó hangulat, mert egy tavalyi ügynökségi népszámlálás szerint a reklámszakma többségének mentális állapota elkeserítő.

„Az egyértelmű humánus értékek mellett üzleti szempontból is lényeges, hogy kollégáink jól érezzék magukat, örömmel és lelkesen végezzék munkájukat és évek múltán is az Armadillo csapatát erősítsék. A munka-magánélet egyensúlya mellett fontosnak tartjuk, hogy tudatosan alakítsuk át téves vagy korlátozó hiedelmeinket, amelyek gátolhatják fejlődésünket” – mondta Bartha Péter. Az Armadillo tulajdonos-ügyvezetője hozzátette: „Timivel azon dolgozunk, hogy felismerjük és meghaladjuk ezeket a korlátokat, a személyes és céges motivációs célokat összehangoljuk ezáltal erősítve a produktivitást.”

„Hiszek abban, hogy a pozitív munkahelyi kultúra elősegíti a munkavállalók boldogságát és teljesítményük növekedését” – emelte ki Kiss Tímea. Az Armadillo mood managere hozzátette: „Azért dolgozom, hogy kollégáink számára az Armadillo transzparens munkahely legyen, egyértelmű célkitűzésekkel. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, ahová a kollégák felszabadultan jönnek bedolgozni és ahol meg tudják élni a személyes sikert is. Ha ez így van, akkor eltűnik az „óóó már megint HÉTFŐ és a végre PÉNTEK érzés is.”

 

SOCIAL MEDIA