Böcskei Balázs, a Príma Szovjet Gépkocsi adásában beszélt arról, hogy Magyar kommunikációs hadjárata miért lett ennyire sikeres, és miért pattan le gyakorlatilag minden zűrös ügy az új ellenzéki politikusról.

Böcskei Balázs szerint a 2000-es évek elején a politikai pártok három alapra építették a kommunikációjukat:

1. A politikus pont olyan mint a mosópor, úgy is kell eladni

2. A negatív kampány is jó kampány

3. Tematizálni kell.

Böcskei szerint ezekre a tanácsokra „nyílt a számlatömb” a pártoknál, de ez ma már – a részigazságok ellenére – bőven nem elég a folyamatok megértéséhez és a politikai stratégiák kidolgozásához. De akkor mi kell a három ponton kívül?

Túl kell lépni az adatsorok és a napi kommunikációs panelek, üzenetek vizsgálatán, be kell vonni a politikai pszichológiát, a szociálpszichológiát.

Magyar Péter ma még ugyanis rengeteg olyan dolgot megtehet, amit rajta kívül semelyik másik politikusnak nem nézne el a közvélemény. Piros BMW-vel pózol útban az EB felé, vallásuk alapján listázza az ATV szerkesztőit, magánéleti viharok derülnek ki róla és még hosszan lehetne sorolni.

„Szerintem nincsen kommunikációs tanácsadó, aki azt mondja, hogy a szakításod után második nap az lenne a jó tanács, hogy ha egy break-up hashtaggel jeleznéd, hogy mi éppen a státuszod magánéletileg. No, pláne nincs az a tanácsadó, aki azt mondja, hogy amikor mész majd ki az Európa-bajnokságra – ami kétségkívül azért egy privilegizált helyzet – tehát a magyar sokaság nincs ott… akkor az asszociációk visszaszorítása érdekében az lenne a jó megoldás, hogy ha egy tűzpiros BMW előtt lenne ez a történet.” És mégis működik. Miért? Böcskei szerint a válasz erre a szelektív észlelés.

„Annyira akarok hinni, annyira akarok reménykedni, annyira fontos a változás iránti elköteleződésem, hogy valami már jöjjön. Ez az annyira majdhogynem jelen esetben egy ideiglenes identitáselemmé vált, hogy képes vagyok nem észrevenni a BMW-t, vagy ha észre is veszem, nagyon könnyen elfelejtem. Ez megint nem az Arisztotelészből olvasható ki és a hagyományos adatalapú választási irodalomból, hanem a szociálpszichológiából és a pszichológiából.”

Böcskei szerint ennek az alapos oktatása hiánycikk a politológus szakokon, pedig a jövőben az elemzéseknek ez kellene, hogy az egyik alapja legyen.

„Sok szociálpszichológiai jelenség sűrűsödik össze. Nagyon sokféle szempontok alapján döntenek emberek. Nagyon különböző az elköteleződésük. A politikai döntések, a politikai véleményeknek a háttere az sokrétű. Befolyásolja az etnikai hovatartozás, a vallás, a szocializáció, a család, a társas kapcsolódás, az emlékezet. Ez mondjuk egy ásványvíz vásárlás esetén csak részlegesen van jelen.”

Böcskei kiemelte, hogy a szavazás egy négy vagy öt évre szóló elköteleződést jelent (szemben a mosóporral/ásványvízzel), amiről a szavazó ugyan egyénileg dönt az ikszelésnél, de aztán valójában ez egy kollektív döntés lesz, hiszen mások ikszelése is hatással van a szavazó jövőjére. Leszámolna még egy tévhittel: az idős választók ugyanis sokszor kifejezetten nem a saját preferenciáit tartják a szemük előtt, hanem a gyerekeik vagy az unokáik vélt vagy valós érdekeit. Gyakori tévhit szerinte, hogy az idősek zöme megtéveszthető a választások előtt érkező juttatásokkal.

Mit gondol a múltról? Mit gondol az identitáspolitikai kérdésekről? Mit gondolok az adózásról? Böcskei Balázs szerint ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása dönti majd el igazán Magyar Péter sorsát.

Fotó: Koszticsak Szilárd/MTI