Megveheti Tomán Szabina ruháját

Kiemelt Tejszínhub

Az UNICEF Magyarország javára adakozik, aki licitál Tomán Szabina ruhájára, melyet a Cápák között felvételein viselt cápalányként.

Tomán Szabina a híres magyar tervező, Maar Róbert gyönyörű ruhakreációját viselte a Cápák között adásaiban. A csodálatos rózsaszín ruhára most néma licit keretében lehet ajánlatot tenni. A befolyt összeggel az UNICEF Magyarországot segíti Szabina.

„Édesanyaként semmi sem lehet fontosabb számomra, mint gyermekeim biztonsága és boldogsága”– meséli Szabina. – Az UNICEF Magyarország Bajnoka vagyok, a szervezettel együtt közös missziónk, hogy a nehéz sorsú gyermekeket támogassuk. Minden gyermek egyedi és megismételhetetlen csoda, akinek joga van védelemhez, esélyre egy teljesebb életre, lehetőségre, hogy kibontakoztassa a benne rejlő képességeket. Nagyon szép emlékek kötnek ehhez a ruhához. A Cápák közöttben cápának lenni és ott ülni a többi befektetővel óriási élmény volt. Szeretnék ezzel a ruhával most még több örömet szerezni. Annak is, aki a licitet végül megnyeri és azoknak a gyerekeknek is, akiken így az UNICEF Magyarország segíteni tud.”

Licitálni néma licit keretein belül e-mailben lehet. A digital@tomandiet.com címen várja Szabina és a Toman Lifestyle csapata a Maar Róbert gyönyörű ruha kreációjára tett ajánlatokat.

SOCIAL MEDIA