Megvannak A Konyhafőnök VIP dobogósai

Tejszínhub

A 2021-es Konyhafőnök VIP dobogósai: Tóth Vera, Tornóczky Anita és Németh Kristóf. Görög Zita negyedik helyen végzett a versenyben.

 

Az első feladat a tradicionálisnak mondható diktálás volt. Sárközi Ákos diktálta a tempót és a receptúrát, a versenyzők pedig ütemre sütöttek egy „egyszerű” borjúszüzet sültburgonyával.

Az első főzés tempóját lassítva, a második feladatban Tibetbe kalauzolta a zsűri a hírességeket. A különleges tájra jellemző jakhússal dolgozott a TOP4, amit tibeti teával kellett párosítaniuk. Tóth Vera szerint bármi is lett volna a pulton, az mindenképp könnyebb, mint az előző, diktálós feladat.

Bár előnyt nem lehet a Döntőben szerezni, egy hátráltatást viszont kioszthat az, aki jól teljesített. Tornóczky Anita Tóth Verának adott plusz feladatot, neki a tibeti teából még egy desszertet is össze kellett raknia. Végül a zsűri döntése alapján, a dobogó kapujában, Görög Zita búcsúzott A Konyhafőnök VIP versenyétől.

A TOP3 a következő adásban eldönti, hogy kik lesznek az idei évad Fináléjának résztvevői. A tét továbbra is A Konyhafőnök VIP cím és az ezzel járó 10 millió forint!

 

Ákos séf brutális tempója atomvillanásként pusztított a konyhában

 

Rácz Jenő nyíltan megfenyegette Németh Kristófot?

 

Tóth Vera most először érezte, hogy egy csapatot alkotnak Rácz Jenővel

 

Kialakult a Konyhafőnök VIP TOP3-as mezőnye

 

A Konyhafőnök VIP hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok-vip

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok

Instagram: @akonyhafonok

 

SOCIAL MEDIA