Megújult díjjal jelentkezik a 30 éves Magyar Public Relations Szövetség

Hírek Kiemelt

A legjobb eredeti PR-megoldásokat, valamint a terület legkiválóbb szakemberét díjazza ettől az évtől a Magyar Public Relations Szövetség. A Sándor Imre PR-díjat váltó PR Excellence Hungary Awardra (PREXA) 2021. szeptember 17-ig pályázhatnak a hazai ügynökségek, felsőoktatási intézmények, vállalatok és magánszemélyek. Az idén harmincéves MPRSZ elkötelezett a public relations szakma fejlesztése mellett, így a jubileumi évben az általa kiírt díjak is megújulnak.

 

Szányi Gabriella

Integrált, PR-lábbal is rendelkező kampányok helyett kimondottan saját jogon életképes PR-megoldásokra, programokra, projektekre vadászik a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ), amely az idén hirdeti meg először a PR Excellence Hungary Awardot. „Az új díjjal  a legnívósabb PR-ötleteket szeretnénk elismerni: hangsúlyozottan olyanokat, amelyek nem egy ATL-kampány részeként valósultak meg, hanem önálló PR-sztorikként” – emelte ki Szányi Gabriella, az MPRSZ alelnöke, nem titkolva, hogy ezzel a kisebb ügynökségek pályázási kedvét is szeretnék élénkíteni. Szintén nekik kedveznek azzal, hogy a pártatlan zsűri minden évben kiválaszt majd egy munkát a szövetségi tagok által beadott pályaművek közül, amelynek állja a nevezési díját egy nemzetközi megmérettetésen.

„A megkérdőjelezhetetlen pártatlanság érdekében a zsűri tagjai nem indulhatnak a PREXA-n” – folytatta Szányi Gabriella, aki azt is elmondta, hogy a zsűritagok felkérésénél különös gondot fordítottak arra, hogy a lehető legtöbb iparág és szolgáltatási terület is képviselve legyen a legmagasabb szakmai szinten. A kategóriák mindegyikében egy arany, egy ezüst és egy bronz elismerést fognak kiosztani, előre meghatározott szempontok szerint értékelve többek között a stratégiát, a megvalósítást, az insightot, az eredményességet és a hatékonyságot. A Kreatív által gondozott Apex PR Toplistán az ezen a díjon elért bronz 7,5, az ezüst 15, az arany 24, a fődíj pedig 36 pontot ér, míg a shortlistre kerülést 3 ponttal díjazzák.

A PREXA előkészítésében Szányi Gabriella (BKIK, PR és marketing igazgató) munkáját két másik elnökségi tag, Vidor Eszter (VMkomm, ügyfélkapcsolati igazgató) és Polgár Péter (Brightly, üzletfejlesztési igazgató) segítették.

A harmincéves évforduló lehetőséget ad a megújulásra, ennek egyik fontos eleme a PR Excellence Hungary bevezetése. Az angol elnevezés arra is utal, hogy nyitunk a nemzetközi szakma felé. Az angolul beérkező pályamunkákat nemzetközi zsűri is értékelni fogja és az MPRSZ egy kiválasztott jelentkező munkájának nemzetközi nevezési díját is állni fogja” – jegyezte meg Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke.

A kiemelkedő PR-megoldások mellett az MPRSZ a szakma legjobb képviselőinek teljesítményét is szeretné elismerni. Az Év Kiváló PR szakembere Díjat minden évben az kapja, akit szakmai eredményei, kiváló kampányai, oktatási múltja, publikációs tevékenyége vagy társadalmi szerepvállalása alapján a bírálók a legérdemesebbnek ítél. „Több társszakma/médium is rangsorokat állít fel a szakértők között, mi évente 1-1 olyan szakembert kívánunk elismerni, aki a PR-szakma elfogadottságáért az adott évben sokat tett” –tette hozzá Szányi Gabriella az új kategóriával kapcsolatban.

Annak érdekében, hogy a kiemelkedő, de díjazásban nem részesülő projektek is kellő figyelmet kaphassanak, a shortlistre válogatott összes munkát egy virtuális kiállításon fogják bemutatni az MPRSZ a honlapján.

A benyújtandó pályázatokat 2021. szeptember 17. éjfélig várják a PR Excellence Hungary Award oldalán.

 

SOCIAL MEDIA