Megnyílt a Lexus harmadik márkakereskedése

Hírek Kiemelt

A világ vezető prémium hibrid elektromosautó-gyártója, a tavalyi évben és az idei év első negyedévben is mind világszinten, mind Magyarországon értékesítési rekordot döntő Lexus Debrecenben nyitotta meg harmadik magyarországi márkakereskedését. Az immáron 26 éve az egyik legsikeresebb hazai Toyota márkakereskedésként működő Road Service Kft. által megnyitott bemutatóterem Európa egyik legimpozánsabb Lexus márkakereskedése lett. Az új bemutatóterem és márkaszervíz Lexus Debrecen néven várja az ügyfeleket és már az első évben komoly, akár 150 darabos értékesítéssel számol.

A mára Magyarországon gyakorlatilag 100%-ban környezetbarát hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus hálózatfejlesztési stratégiája nem a piacon megszokott mintát követi: míg a legtöbb márka minél hamarabb a legteljesebb földrajzi lefedettség elérésére törekszik, a Lexus márkakereskedések megnyitásának jogát csak a hosszú évek, nem ritkán évtizedek során bizonyított, folyamatosan a legmagasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást nyújtó és legmagasabb szintű ügyfél elégedettséget elérő Toyota márkakereskedések kaphatják meg.

Nem véletlen, hogy a harmadik hazai Lexus márkakereskedés megnyitásának jogát az a Road Service Kft. kapta meg, amely immár három alkalommal, 2008-ban, 2010-ben és 2013-ban is úgynevezett ’Ichiban’ kiválósági díjat szerzett. Az Ichiban japánul azt jelenti: “Első Számú”, ezzel a díjjal tünteti ki minden évben a Toyota minden országban azon márkakereskedőjét amely az ügyfelek visszajelzései alapján a legjobbnak bizonyult az ügyfélkiszolgálás területén. E kitüntetésnek a Lexus márkakereskedői jog odaítélésében azért van kiemelt jelentősége, mert a Lexus alapfilozófiája, a japán vendégszeretetet megtestesítő Omotenashi a világ minden piacán a vállalat sikerének egyik legfontosabb záloga.

Az ügyfelek igényeit már előre felmérő és kiszolgáló Omotenashi éppen ezért minden szempontból kulcsfontosságú a japán prémium márka üzletmenetében: a Lexus márkakereskedők a világ minden táján úgy fogadják és kezelik ügyfeleiket, mintha saját otthonukban látnák őket vendégül, céljuk, hogy a legtökéletesebb Omotenashi élményt nyújtani, még magasabbra emelve ezzel a Lexus legendás ügyfélszolgálatának színvonalát, és még sikeresebbé téve az üzletmenetet. Mindez megnyilvánul a márkakereskedésekben az ergonomikus, letisztult, minden kényelmi szempontot figyelembe vevő ügyféltértől az ügyfélkiszolgálás folyamatának valamennyi legapróbb részletéig. Már csupán ezért az élményért is megéri betérni Európa legújabb, és egyik legszebb Lexus márkakereskedésébe Debrecenben, és ha már ott jár az ember, kipróbálni a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtását kínáló, futurisztikus formavilágú és a prémium kidolgozás legmagasabb szintjét nyújtó Lexus modellek valamelyikét.

Több mint negyed évszázados elkötelezett munka

A Road Service Kft. első márkakereskedését 26 évvel ezelőtt, Karcagon nyitotta – ezzel a vállalat alig fiatalabb, mint maga a Lexus márka, amelyet a Toyota idén 30 éve hívott életre azzal a céllal, hogy megalkossa a világ legtökéletesebb autóját, ami az első Lexus modell, az LS formájában sikerült is. Miközben pedig a Lexus a világ negyedik legnagyobb prémium autómárkájává, és a vezető környezetbarát luxusautó-gyártójává vált, a Road Service Kft. is folyamatosan növekedett, 2005-ben megnyílt a vállalat debreceni Toyota bemutatóterme is, és azóta ezen a két helyszínen szolgálják ki a legmagasabb színvonalon az ügyfeleket. A Road Service Kft. az elmúlt 26 évben közel 12.000 új autót értékesített, és mára mintegy 20.000 fős aktív szervizügyféllel büszkélkedhet, akik magas színvonalú kiszolgálása révén a 3 Ichiban díj mellett a vállalat minden évben a TOP3 Toyota márkakereskedés között végzett.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy vállalatunk megkapta a harmadik magyarországi Lexus márkakereskedés megnyitásának jogát. Vállalati hitvallásunk alapját eddig is az ügyfélközpontúság, az ügyféligények maximális kiszolgálása jelentette, és a jövőben is erre törekszünk majd. Ennek elérésében fontos szerepe van annak, hogy a Road Service Kft.-nél a fluktuáció szinte egyenlő a nullával, családias a hangulat, és a gyakran évtizedek óta nálunk dolgozó kollégák minden betérő ügyfelet (akiket nem ritkán régi ismerősként üdvözölhetünk) a legjobb tudásuk szerint szolgálnak ki. A Lexus alapfilozófiája, az Omotenashi így régóta mindennapjaink elengedhetetlen részét képezi” – fogalmaz Illés-Tóth Anita, a Lexus Debrecen márka managere.

A Road Service Kft. mindezek fényében úgy számol, hogy az idén értékesíteni tervezett több mint 1000 új Toyota mellett a Lexus Debrecen akár 150 új Lexust is értékesíthet, amelyben nagy segítségükre lehet a környezetbarát hibrid elektromos modelljei népszerűségének köszönhetően az elmúlt években a piaci bővülés üteménél jóval dinamikusabb növekedést produkáló márka által idén bemutatott új modellek sora.

„A Lexus Debrecen márkakereskedés megnyitása a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásban több évtizedes tapasztalatokat szerző és többszörösen bizonyított Road Service Kft. nyújtotta alapokkal további lendületet adhat márkánk eddig is dinamikus magyarországi növekedésének. Külön szerencsés, hogy az új bemutatóterem egy olyan évben nyitja meg a kapuit, amelyben három új Lexus modell is érkezik: januárban mutatkozott be az új RC hibrid elektromos sportkupé és a vadonatúj felsőkategóriás luxuslimuzin ES, ebben a hónapban pedig megkezdtük a hatalmas várakozások övezte vadonatúj kompakt crossover UX forgalmazását. Minden adott tehát ahhoz, hogy a Lexus Debrecen sikerrel érje el ambiciózus célkitűzéseit, és hosszútávon is a Lexus hazai értékesítéseinek fontos pillérévé váljon” – véli Kárpáti László, a Lexus magyarországi vezetője.

SOCIAL MEDIA