Megnyílt a Budapest Contemporary

Hírek

A kiállított művek összértéke több millió euró, azonban a látogatók pár tízezer forint értékben is találnak műtárgyakat. A legértékesebb kortárs alkotások értéke 50-100 millió forint.

 

“Tavaly rendeztük meg először a Budapest Contemporary vásárt és hamar rádöbbentünk, hogy mekkora igény mutatkozik egy ilyen találkozóra. Ezúttal is szakmai bizottság választotta ki azokat a galériákat, amelyek megjelennek az eseményen, valamint elhozzuk az európai kortárs művészetek legjavát” – mondta el Tausz Ádám főszervező a BCT sajtómegnyitóján.

A rendezők több ezer látogatót várnak a három nap alatt: gyűjtőket, vásárlókat, művészeket, befektetőket, a szakma képviselőit, valamint azokat is, akik szeretnek gyönyörködni a kortárs szcéna kínálatában. A vásáron exkluzív tárlatvezetéseket, edukációs programokat is tartanak, illetve mini-konferencia is várja az érdeklődőket, amely a művészet és az üzlet összekapcsolódását helyezi a fókuszba.

„Azok, akik ellátogatnak a Budapest Contemporary vásárra, találkozhatnak az aktuális trendekkel, láthatják merre tart az ország és a kontinens kortárs művészete. Felépíttetünk egy nemzetközi standot, ahol Ausztriából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek galériák és izgalmas alkotások” – mondta el Nemes Márton képzőművész, az esemény kurátora.

A Budapest Contemporary kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek teljes bevételét az Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.

 

SOCIAL MEDIA