Hazatért Rippl-Rónai József száz éve nem látott remekműve

Hírek

Két kivételesen erős téli aukcióra készül a Virág Judit Galéria.

 

A klasszikus műveket felvonultató december 19-i eseményen két igazi művészeti szenzációt is elárvereznek. Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című képét 1928-ban állították ki utoljára, azóta a nagyközönség egyáltalán nem láthatta, hányattatott történet és több évtizednyi külföldi tartózkodás után került haza. A festmény párja, A geszti kastély Somogyban című alkotás ma is a Magyar Nemzeti Galéria egyik kincse. A most aukcióra kerülő Rippl-Rónai mű a festő egyik legmerészebb, hibátlan tájképe, ezt jól jelzi a kikiáltási ára is. 160 millió forintról eddig csak egyetlen klasszikus festmény indult a magyar műkincspiac történetében: Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című képe végül rekordáron, 460 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria tavalyi árverésén.

Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében

Az aukciókat megelőző sajtóeseményen lekerült a lepel Vaszary János Alassiói strand (Alassiói tengerpart) című, 1938-ban készült festményéről. A művész 1939-ben hunyt el, így ez az alkotása életének egyik utolsó remekműve. A kép 1940-ben eltűnt a szakma és a nagyközönség szeme elől, nyolcvan év elteltével azonban tökéletes állapotban került elő. Becsértéke 120-160 millió forint.

Vaszary János Alassiói strand

Minden idők talán legerősebb kortárs aukciójára készül a Virág Judit Galéria december 17-én, szintén a Kongresszusi Központban. Keserü Ilona Mozaikterv (SOTE) című festménye 44 millió forintos kikiáltási árról indulva 80-120 millió forint körüli áron kelhet el. A művész a ‘70-es években a színkutatás kérdését járta körbe, ezen éra egyik kiemelkedő darabja a Mozaikterv, amely még soha nem szerepelt a piacon.

Keserü Ilona Mozaikterv

Maurer Dóra 1985-ös Quasi-kép, perspektivikus, a 71. lépésből című műve a korai ‘80-as évek képzőművészeti kontextusában kulcsfontosságúnak számít. A kép 44 millió forintról indul, becsértéke 80-100 millió forint. A kortárs aukción olyan alkotók fő művei szerepelnek még, mint Bak Imre, Birkás Ákos, Csernus Tibor, Deim Pál, Fajó János, Hencze Tamás, Lakner László és Nádler István.

Maurer Dóra Quasi-kép, perspektivikus, a 71. lépésből

„Ennél méltóbban nem is zárhatnánk jubileumi évünket. Gyönyörű festmények kerültek a kínálatunkba, értékes és erős anyag állt össze mindkét árverésre. Örömmel tölt el bennünket, hogy a hazai klasszikus piac már annyira jelentős, hogy egyre több kép tér haza külföldről – akár száz év után is. Hihetetlenül megerősödött a hazai kortársak iránti kereslet is, negyed évszázada dolgozunk azon, hogy alkotóink presztízse elérje azt a szintet, amit megérdemelnek. Decemberi 17-e kétségtelenül a kortárs festészet ünnepe lesz” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze, az aukciók vezetője.

A képeket bemutató ingyenes kiállítást december 3. és 18. között tekinthetik meg az érdeklődők a Virág Judit Galériában.

 

SOCIAL MEDIA