Megemlékezett édesanyjáról és nemzeteinek szolgálatára vállalt kötelezettséget III. Károly király

Hírek Kiemelt

Meleg szavakkal emlékezett meg elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről péntek esti televíziós beszédében III. Károly brit uralkodó. A király, aki uralkodóként első ízben szólt az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség népeihez, közölte: élete hátralévő éveiben ugyanolyan elkötelezettséggel szolgálja nemzeteit, ahogy ezt édesanyja tette.

 

Károly hivatalosan bejelentette azt is, hogy trónra lépésével elsőszülött fiára, Vilmos trónörökösre száll a walesi hercegi cím, amelyet eddig ő viselt. Azt a hagyományt, hogy az angol trón mindenkori első számú várományosát a walesi hercegi cím illeti meg, az Arany János által is megénekelt I. Eduárd angol király honosította meg a XIV. század elején. Vilmos feleségét, Katalint ezentúl a walesi hercegnői cím illeti meg – tette hozzá tízperces televíziós beszédében a 73 esztendős brit uralkodó.

II. Erzsébet királynőt csütörtök este, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanatától elsőszülött fia, Károly a brit uralkodó, aki III. Károly néven lépett trónra.

A király – még walesi hercegként és trónörökösként – a királynő életének utolsó óráit Balmoralban töltötte, édesanyja betegágyánál.

Pénteken feleségével, Kamilla hercegnővel a Balmoral közelében lévő Aberdeen repülőteréről a brit főváros északnyugati negyedében működő Northolt légitámaszpontra utazott, innen a hivatalos uralkodói autóval, a különleges kialakítású, korábban II. Erzsébet királynő által is használt bordó Bentley-vel hajtatott a Buckingham-palotához, ahol több tízezren várták. A palota előtt kiszállt a gépkocsiból és üdvözölte a tömeget, sokakkal kezet fogott és röviden szóba is elegyedett az összegyűltekkel. A tömeg üdvrivalgással köszöntötte az uralkodót, és többször is felhangzott a brit nemzeti himnusz, immár az Isten óvja a királyt – God Save the King – versorral.

A király és Liz Truss miniszterelnök pénteken, a Buckingham-palotában megtartotta első audienciáját – írja az MTI.

III. Károly péntek este közvetített televíziós beszédében felidézte a néhai édesanyja által 1947-ben, 21 évesen, a dél-afrikai Fokvárosban még hercegnőként tett fogadalmat, amelyben Erzsébet megígérte, hogy egész életét népei szolgálatának szenteli. A király kijelentette: ő is ünnepélyesen megfogadja az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség népeinek, hogy hűséggel, tisztelettel és szeretettel fogja őket szolgálni élete hátralévő részében.

Egy mondat erejéig kitért másodszülött fiára, Harry hercegre is, aki több mint két éve felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként ráháruló hivatalos feladatok ellátásával, és amerikai feleségével, Meghan hercegnővel Kaliforniába költözött. III. Károly király televíziós beszédében kijelentette: szeretne kifejezést adni „az életüket külföldön folytató” Harry és Meghan iránt érzett szeretetének.

 

Fotó: Town & Country

 

SOCIAL MEDIA