Márciusban jön az újabb Pilvaker

Egyéb

A Red Bull Pilvaker március 15-én este ismét zenével és költészettel tölti meg a Papp László Budapest Sportarénát! Az eseményt megelőző hat hétben öt dalpremierrel készül a Pilvaker-család, az előadás idén is tartogat meglepetéseket, köztük egy női költő versét feldolgozó szerzeményt. Rögtön itt az első új dal lyric videója, a Radnóti Miklós verse ihlette Nem tudhatom!

Március 15-én este megint beköltözik az Arénába a Red Bull Pilvaker csapat, hogy úgy ünnepeljen, ahogy már 2012 óta teszi: zenével, színházzal, költészettel mindezt telt ház előtt.

 „Az utóbbi egy évünk arról szólt, hogy az arénás tapasztalatokból építkezve idén még színvonalasabb produkcióval készüljünk március 15-re, és megszolgáljuk a közönség bizalmát, szeretetét. Már nem kell félnünk a monumentális tér újdonságától, így a plusz energiáinkat teljes mértékben a műsorra szeretnénk fordítani” – árulta el Takács Ákos, a projekt ötletgazdája és produkciós vezetője.

A Pilvaker repertoárja idén hét új dallal bővül, amelyek közül az elsőt, az Egy estém otthont már tavaly októberben megismerhette a nagyközönség. Most itt a legújabb dal debütáló videója, Szakács Gergő, Fura Csé és Sub Bass Monster Radnóti Miklós Nem tudhatom… című versét gondolták újra. A projekt különlegessége, hogy a Pilvaker történetében először szerepel alkotótársként az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, a Follow the Flow két oszlopos tagja.

„Már két éve megszületett a refrén dallama a fejemben, nagyon örülök neki, hogy idén már az egész dalt előadhatjuk. Radnóti Miklós verse nagyon komoly, szerettük volna a mondanivalóját megőrizni, de olyanná tenni, hogy csak hallgatva is élmény legyen, de belegondolva a sorokba mást is tudjon adni” fejtette ki Szakács Gergő.

A 2020-as Pilvakerre szinte mindenki visszatér a tavalyi csapatból, jön Deego, Diaz, Fluor Tomi, Fura Csé, Járai Márk, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Papp Szabi, Sub Bass Monster, Szakács Gergő, Szivák Zsolt és még sokan mások. Az este kihagyhatatlan fellépője, a Pilvaker oszlopos tagja, Kautzky Armand színművész, új beállóként pedig az AWS frontembere, Siklósi Örs érkezik. Búcsúzik viszont egy oszlopos tag, Farkas Roland Wolfie, a Punnany Massif rappere, aki a következő sorokkal köszönt el közösségi média felületén: „Az ember életében néha nagy és nehéz döntéseket kell hozni, így vagyok most én a Pilvakerrel. Emlékszem, az elején még Pécsről Budapestre vonatozgatva jártam nevelgetni a közös gyermekünket… szóval hosszú út volt, és amit az évek alatt a többiekkel karöltve létrehoztunk, arra a mai napig büszke vagyok! Mondhatjuk, hogy bizonyos szempontból együtt nőttünk fel, rengeteg felejthetetlen emlékkel a hátunk mögött. Közben az elmúlt években sok más dologgal is foglalkoztam, toltam az energiáimat ide is, oda is. Mostanra viszont eljutottam arra a pontra, hogy le akarom tekerni kicsit a frekvenciát, le akarom egyszerűsíteni a képletet magam előtt. Úgy döntöttem tehát, hogy innentől kezdve a zenekari tevékenységeimre szeretnék koncentrálni, a többit elengedem. Köszi a megértést, jó utat, Pilvaker, jó volt együtt!”

A Pilvaker kilencéves története alatt most először nyúl női költő verséhez. Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, valamint Füstös Bálint, a zenekar gitárosa JumoDaddy-vel együtt dolgozták fel Kaffka Margit Pogány imádság című versét. „A nőknek ugyanúgy szerepe volt a forradalomban: nemcsak hátországként és támaszként vettek részt benne, hanem nagyon sokan álruhába öltözve katonának adták ki magukat, és ugyanúgy helytálltak, mint az akkori férfiak. Ezzel a verssel és a hozzá született dallal szerettem volna felhívni a figyelmet még jobban a női költőnők létjogosultságára, illetve azokra a női erőkre, amikre bármilyen formában nagyon nagy szükségünk van” – mesélte a rendhagyó dal kapcsán Lábas Viki.

Szintén új szín a 1948-49-es költők mellett Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső is, de természetesen az új feldolgozások között egy Petőfi-vers is helyet kap. Fluor Tomi és Marsalkó Dávid az eddigi legnagyobb YouTube-nézettséget elérő Pilvaker-dal, a Szeptember végén után végre új közös dallal készül.

A teljes csapat már tavaly óta gőzerővel dolgozik a produkción. A rendező idén is Szabó Simon lesz. A lenyűgöző látványvilágért a hagyományokhoz híven Koszti Zsuzsó filmrendező, stage designer felel, a sztárfellépőket kísérő zenekar változatlanul a Random Trip Delov Jávor vezetésével. Az előadás videós tartalmait a reklám- és kliprendező Miki357 készíti, a lyric videókat a reklámfilmes 235 Productions gyártja.

SOCIAL MEDIA