Már több mint félmillióan látták Herendi Gábor romantikus vígjátékát, a Futni mentem című filmet – közölte a gyártó-forgalmazó, a Vertigo Média az MTI-vel.
A filmet november 21-i bemutatója óta 500.248 néző tekintette meg – tájékoztattak. Hozzáfűzték, hogy a hétvégén 53.636 néző látta az alkotást, amely így bemutatása nyolcadik hétvégéjén ismét a mozis toplista élére került.
1989 óta mindössze öt magyar film lépte át a félmilliós álomhatárt. Herendi Gábornak a Valami Amerika után a Futni mentem a második filmje, amellyel elérte ezt az eredményt – írták a közleményben, megjegyezve, hogy a produkció jelenleg 89 moziban látható országszerte.
A Futni mentem alkotói és támogatói a moziknak és a közönségnek szeretnének köszönetet mondani az eredményért, emiatt a hétvégén hat vidéki és három budapesti moziban a Futni mentem egy-egy előadásán egy néző ajándékcsomagot kap – jelentették be.
A tájékoztató szerint a nézők köszöntésére a békéscsabai Center Mozi, a debreceni Apolló Mozi, az egri Cinema Agria, a szegedi Belvárosi Mozi, a szolnoki TISZApART Mozi, a szombathelyi Agora Savaria Filmszínház, valamint Budapesten a Cinema City Mamut, az Etele Cinema, a Sugár Mozi egyik hétvégi Futni mentem vetítésén kerül sor.