Már a Rossmannban is kapható a Covid kimutatására alkalmas gyorstesztet

Hírek

Eddig csak a gyógyszertárakban lehetett hozzájutni a tesztekhez, azonban a Gazdasági Versenyhivatal decemberben indított vizsgálatot.

 

A vizsgálat eredménye szerint az értékesítést mind földrajzi lefedettség, mind gyors elérhetőség szempontjából javítaná, emellett pedig jelentősen növekedne a kiskereskedelmi árverseny intenzitása, ha nem csak patikákban lehetne hozzájutni a tesztekhez.

„A megfelelő gyorstesztek felkutatását a rendelet megjelenését követően, azonnal megkezdtük, a szükséges engedélyek megszerzésével párhuzamosan. Üzleteinkben jelenleg kétfajta gyorsteszt érhető el. Mindent megteszünk azért, hogy vásárlóink a legkedvezőbb áron jussanak hozzá a tesztekhez, választékunkat az elkövetkező hetekben folyamatosan bővítjük” – mondta el Flórián László, a Rossmann ügyvezető igazgatója.

 

SOCIAL MEDIA