A Rossmann a világ legjobb munkaadóinak egyike az amerikai Forbes szerint

Hírek

Az üzleti magazin a Statista piackutató céggel együttműködve összeállította a világ legjobb munkaadóinak éves listáját, melyre végül 750 cég került.

 

A ’World’s best employer’ lista meghatározásához 150.000 teljes- és részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót kérdeztek meg 58 országból. Az anonim felmérésben résztvevőket arra kérték, hogy osszák meg véleményüket, szívesen ajánlanák-e munkáltatójukat családi és baráti körben. Ezen felül más vállalatokat is értékeltek a válaszadók olyan szempontok szerint, mint imázs, gazdasági lábnyom, tehetséggondozás, nemek közti egyenlőség és társadalmi felelősségvállalás. A végső listára pedig az a 750 cég került, akik a legmagasabb pontszámot kapták.

A Rossmann a lista 44. helyére került, olyan vállalatokat megelőzve, mint a Facebook, Netflix vagy Douglas. Míg a ’kis és nagykereskedelem’ kategóriában nemzetközi összehasonlításban a hetedik helyet érte el, addig a német kiskereskedelmi cégek közül pedig a legjobb helyezést kapta a drogérialánc.

„A Rossmann Magyarország közel 2000 munkavállalót foglalkoztat és a pandémia első és második évében is infláció feletti béremelést eszközölt. A 2021-es évben 80 millió Ft-os karácsonyi bónusszal jutalmaztuk munkatársainkat az egész éves munkájuk és helytállásuk elismeréséért. Büszkék vagyunk rá, hogy az anonim módon mért munkatársi elköteleződés ágazati átlag feletti és azon dolgozunk, hogy a jövőben is stabil hátteret tudjunk biztosítani munkavállalóink számára” – mondta el Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.

 

SOCIAL MEDIA