Magyar tehetség is szerepel a S.Pellegrino Young Chef Academy döntősei között

Hírek Kiemelt

A jelentkezőknek lehetőségük nyílik arra, hogy kapcsolatokat építsenek a gasztronómia világának legnagyobb hatású szereplőivel és sajátos konyhaművészeti látásmódjukkal formálhassák a közösséget. A verseny világszerte több ezer érdeklődőt vonzott, végül 165 fiatal séf mutathatja be tehetségét és szenvedélyét a regionális döntőkben, ezzel egy lépéssel közelebb kerülve a rangos verseny nagydöntőjéhez.

 

A jelentkezők pályázatait és egyedi fogásait az “Olasz Konyhaművészet Nemzetközi Iskolája”, vagyis az ALMA elnevezésű elismert szervezet bírálta el. Az ALMA szakértői három szempontot tartottak szem előtt a döntés során: a technikai készségek és a kreativitás mellett figyelembe vették a séfek személyes hitvallását, amelyet a gasztronómia közösségformáló ereje és a társadalomra gyakorolt pozitív hatása iránt tanúsítanak.

A kezdetek óta együttműködünk a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny lebonyolításában, mégis minden évben képes meglepni minket a jelöltek szenvedélyes elköteleződése, évről-évre képesek túlszárnyalni magukat” – mondta Matteo Berti, az ALMA oktatási igazgatója. „A kiválasztási folyamat korántsem volt könnyű feladat, de innentől már a versenyzőkön múlik, hogy tehetségükkel lenyűgözzék a szakértő zsűrit. Sok szerencsét kívánunk mindannyiuknak!

A kiválasztott fiatal séfek, összesen 15 régiós döntőben mérettetik meg magukat világszerte, 2024 szeptemberétől egészen 2025 januárjáig. A dél-európai és mediterrán régió döntője 2024. november 25-26. zajlik majd Máltán, itt mutatkozhat be a magyar résztvevő, Varga Fanni is. A Múzsa és a Kollázs séfje egy igazán különleges, magyarosan elkészített, kacsás fogással hívta fel magára a bizottság figyelmét, így a novemberi fordulóban tizennégy versenytársa mellett élőben is bizonyíthat a helyi zsűri előtt.

A regionális döntők már önmagukban hatalmas lehetőséget jelentenek a séfek számára, mivel a nyilvánosság és elismert, helyi séfekből, köztük Victor Borg és Thanos Feskos Michelin-csillagos éttermeket vezető séfekből álló zsűri előtt mutathatják be egyedi ételeiket. A zsűri, összesen négy díj regionális nyerteseit választja majd ki:

  • S.Pellegrino Young Chef Díj – a regionális versenyek helyi zsűrije három aranyszabály mentén értékeli a bemutatott ételeket, és minden regionális döntőben kiválaszt egy fiatal séfet, aki a legerősebb technikai készség és kreativitás mellett, kivételes személyes hitvallással rendelkezik a gasztronómiáról;
  • Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj – a vendéglátás fenntarthatóságát elősegítő legnagyobb élelmiszeripari fenntarthatósági programot és globális közösséget, a Food Made Goodot üzemeltető Fenntartható Éttermek Egyesülete által megszavazott fogás szociálisan felelős gyakorlat eredménye, beleértve a beszerzés, a társadalom és a környezetvédelem követelményeit;
  • Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj – a díjat a mentorok annak a séfnek ítélik oda, akinek a tányérja leginkább tükrözi szülőföldjének kulináris örökségét. Az ételben hangsúlyosan kell jelen lennie a hagyományos konyhaművészeti gyakorlatoknak és a személyes modern látásmódnak, kapcsolatot teremtve a múlt és a jövő között;
  • Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díj – az elismerést a Fine Dining Lovers online közösségének szavazatai alapján ítélik oda annak a fiatal séfnek, akinek jellegzetes étele leginkább tükrözi saját személyes hitvallását.

 

A 2025-ös nagydöntőn a globális címért az egyes kategóriák regionális győztesei mérkőzhetnek meg.

 

A S.Pellegrino Young Chef Academy verseny dél-európai és mediterrán régió döntőseinek névsora:

  1. Bogdan Panaite – Románia
  2. Andrea Amore – Málta
  3. Luis Estrella – Málta
  4. Alexandros Diamantis – Görögország
  5. Vadean Alin – Románia
  6. Matija Cotič – Szlovénia
  7. Boštjan Volk – Szolvénia
  8. Maciej Osiński – Lengyelország
  9. Yuval Romano – Izrael
  10. Nikola Šorak – Izrael
  11. Pablo Falcón – Szlovénia
  12. Cezary Boraczynski – Lengyelország
  13. Dawid Cieśliński – Lengyelország
  14. Varga Fanni – Magyarország
  15. Rotem Dolev – Izrael

 

SOCIAL MEDIA