Magyar start-up cégek a londoni EMEA CTO Summiton

Hírek

A három résztvevőt a Tech Start Up Day versenyzői közül választották ki a szervező Morgan Stanley szakértői.

Először rendezte meg január 30-án Budapesten a Tech Start Up Day című rendezvényét a Morgan Stanley. Az eseményen 9 technológiai start-up cég kapott lehetőséget a régióból, hogy a főként a szervező szakembereiből álló közönség előtt bemutassa tevékenységét. A kapcsolatépítés és szakmai tapasztalatszerzés mellett a vállalkozások számára komoly funkciója volt a prezentációknak, hiszen a három legjobbnak ítélt vállalkozás a Morgan Stanley jóvoltából részt vehet a londoni EMEA CTO Summit című rendezvényen 2014. február 20-án.

Az EMEA CTO Summiton a technológiai start-up szféra szereplői vezető technológiai vállalatok szakembereivel, menedzsmentjével és potenciális befektetőkkel találkozhatnak. A londoni találkozó az immáron 13. alkalommal a kalifornia Palo Alto-ban megrendezett CTO Summit and Tech Week európai testvérrendezvénye. A Tech Week története során több száz cég mutatkozhatott be olyan vezető cégek képviselői előtt, mint a Google, a ClearCube, a Cisco vagy a VMware.

A szakmai zsűri által kiválasztott három cég, az Arenim Technologies, a Be-Novative és a Tresorit már nem teljesen ismeretlen a magyar szakmai közönség előtt, hiszen több rangos elismerést is kaptak az elmúlt években, ám a londoni Summit egy újabb mérföldkő lehet a vállalkozások történetében. Az Arenim Technologies az általa kifejlesztett CryptTalk hazai fejlesztésű, egyedülálló hívás- és kommunikáció-titkosítási megoldásáról ismert. A Tresorit felhő alapú tárhelyre feltöltött kliensoldali titkosítási rendszerével szerzett hírnevet. A Be-Novative pedig egy olyan rendszert épített fel, amely egy intelligens, intuitív kezelőfelületen keresztül segíti a cégeket, hogy közösen dolgozzanak ki, majd értékeljenek ötleteket.

„A londoni CTO Summiton való részvétel legfőbb értéke számunkra, hogy olyan szakmai elitközönségnek tudjuk bemutatni a speciális titkosítási technológiánkat, melynek tagjai maguk is élesben, itthon nem elérhető méretekben használnak ilyen rendszereket. Az ilyen eseményekből származó visszajelzések rendkívül értékesek, és hálásak vagyunk, hogy a Morgan Stanley lehetővé teszi ezt számunkra” – mondta Megyeri Attila, az Arenim Technologies egyik társalapítója és műszaki vezérigazgatója.

SOCIAL MEDIA