Magyar franchise-partnert díjazott a McDonald’s

Hírek

A szakmai díjjal a vállalat vezetése Szabó Gabriella két évtizednyi munkáját, vezetői erényeit és a helyi közösséget támogató tevékenységét jutalmazta.

Szabó Gabriella, a két nyíregyházi McDonald’s éttermet üzemeltető üzletasszony idén elnyerte a hálózat legrangosabb szakmai díját, a nemzetközi Golden Arch Awardot, amellyel az étteremlánc a világ legjobb franchise átvevőit ismeri el. A díjat az Orlandóban kétévente megrendezett nemzetközi kongresszus előtti gálaünnepségen, 15 ezer résztvevő előtt Don Thompson, a McDonald’s elnök-vezérigazgatója adta át.

Szabó Gabriella 1995-ben lett étteremvezető Nyíregyháza első McDonald’s éttermében, amelyet 1996 óta már saját vállalkozásában üzemeltet. A régi Nyírfa Áruházban működő étterem sikereit követően az üzlet 2006-ban McCaféval is bővült. A második McDonald’s éttermet már tulajdonos-üzemeltetőként Gabriella nyitotta meg 2001-ben a Bujtosi városligetben. A két étterem ma közel 100 főt foglalkoztat, egyharmadukat diákmunkásként, és évente hozzávetőleg másfél millió vendéget szolgál ki.

A vállalat logóját idéző díj a legnagyobb presztízsű szakmai elismerés, amelyet egy McDonald’s franchise partner kaphat. A díjra érdemeseket a McDonald’s rendszeréből minden alkalommal több mint 110 országból, több mint 3600 franchise átvevő közül választják ki. Idén 36 partnert díjaztak, 24 országból. A Golden Arch Award az étteremben folyó szakmai munka mellett a kiemelkedő közösségi szerepvállalást, valamint a pozitív márkakép és a márka iránti bizalom eredményes építését is elismeri.

Szabó Gabriella vallja, hogy „a leghálásabb feladat és a legfontosabb befektetés az éttermekben dolgozó kollégák képzése és motiválása”. Kezdettől fogva felelős tagja a helyi közösségnek, rendszeresen támogatja a helyi fiatalok sportutánpótlását gondozó klubot, a nyíregyházi színházi életet, iskolai-óvodai rendezvényeket, egészségügyi intézményeket, valamint a cég által életre hívott Ronald Házakat is.
(A képen középen áll Szabó Gabriella, jobbján férje, balján Don Thompson, a McDonald’s elnök-vezérigazgatója. Jobbról a második Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarországi Étteremhálózat ügyvezető igazgatója.)

 

SOCIAL MEDIA