Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter

Hírek

Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter – írja az Index. A lap úgy tudja, a tárcavezető távozásának hátterében az áll, hogy a kormányfő megváltoztatná a minisztériumi struktúrát, az energetika kikerülne a tárcától.

 

Az Index információi szerint a miniszterelnök támogatta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, amelyben egy külön energetikai minisztérium felállítására tett javaslatot, amivel a Technológiai és Ipari Minisztérium hatás- és feladatköre jelentősen megváltozna. Palkovics László 2014 óta volt az Orbán-kormány tagja. A Széchenyi-díjas gépészmérnök 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára volt, 2016-tól átvette a közoktatási feladatokat is. A negyedik Orbán-kormányban az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette.

Az új energetikai tárcát Lantos Csaba vezetheti. Az 1962-es születésű közgazdász 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának.

További részletek az Index cikkében.

 

Fotó: Wikipedia, László Palkovics – Knorr-Bremse (Prof. Palkovics), CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=7031373

 

SOCIAL MEDIA